Sokáig a büszkeség és a sértődöttség beszélt belőlem, nem vettem figyelembe az érzéseit. Mostanában már próbálom elfogadni a történteket, és csak a szépre emlékezni. Van mire bőven.

És majd egyszer felhívom és bocsánatot kérek mindenért.

Azért nem semmi, hogy miből hozta ezt ki a srác. Nagyon profi.

A házibulik nekem alapvetően kimaradtak az életemből, mert kezdő tinédzserkoromban szinte csak rossz emlékeket tudtam hozzájuk kötni, ezért tegnap némi előítélettel, félve indultam el Sasiékhoz Soroksárra, de nagyon jól éreztem magamat. Egy-két embertől eltekintve mindenki ott volt, aki fontos nekem a Külkerről, és akikkel szeretném tartani a kapcsolatot a jövőben is. Sasi és Matya felháborítóan finom bólét csinált az estére, legalább nyolc pohárral ittam belőle, miközben kellemesen italoztunk mind, és néha táncoltunk is, de inkább beszélgettünk. Nem mondom, volt egy-két srác, akiből az ital nem éppen a legjobb formáját hozta elő, de tőlük eltekintve meglepően kultúrált éjszaka volt, több ilyenben szeretnék részt venni.

Abban meg van valami meglepően hangulatos, hogy hajnali ötkor előkerül egy régi Telefon Tel-Aviv lemez, összenéztek, hogy jé, ismerjük mind, szeretjük mind, igyunk már még egy sört.

flynn üzenete:
http://sportgeza.hu/sport/telisport/2009/12/02/a_valaha_volt_legunalmasabb_olimpiai_logo/
[Vikipop] üzenete:
mekkora minimal:D
nyihaha
amikor ezt leleplezték
akkor az emberek kb oylan fejet vághattak
minta galaxis útikalauzban
amikor mondják, h 42

Hétfőn voltam fodrásznál (Roland anyukája), és találkoztam Lacival is, akit már évek óta nem láttam. Sokat változott, de nagyon jó volt beszélgetni vele. Ilyenkor sajnálom, hogy nem látom Roland szüleit többet, nagyon jó emberek.

Kiraktak a Stadionoknál, így metróra pattantam, ahol meg Matya böködte a hátam, neki is rettentően őrültem. El is kísért hazáig, beszélgettünk, egyszerű, hétköznapi dolgokról, és ez így volt jó. Ő vele is többet kéne találkozni, de az istennek sem jön össze.

Amúgy elég dolgos napjaim vannak. Orsi jó hatással van rám, egy csomó cikket írtam az utóbbi napokban (a DJ Bootsie lemezkritikám már olvasható a Quarton – remélhetőleg hamarosan publikálják a King Midas Soundról írt gondolataimat is; a Monolake kritikámat pedig péntek magasságában szándékozom kitenni az Urban Soundsra).

Ja, és persze a legfontosabb: idén is lesz évvégi legjobb lemezek összeállítás, szokás szerint december második hétfőjén, ami 14-ére esik. Hihetetlen leírni, hogy szokás szerint, illetve hogy már a negyedik ilyet állítom össze a blogon. Az eddigiekkel szemben idén próbálom egy hosszabb összegző cikkel felvezetni majd a listát. Már nem kell két hetet se aludni addig.

Kibaszott szánalmas.

Egy kihalt kollégium, üres sörözdobozok és ruhák szanaszét a földön, Distance laptopról és sok forró pillanat – ez a tökéletes hétvége receptje. Abban meg pláne van valami varázslatos, hogy csak éjjel 3-kor kell lelépni, az éjszakain részeg műszakisok sörrel kínálnak, és még a kivilágított utak is hirtelen jól néznek ki. Azt viszont nem értem hogyan fordulhatnak ezek az éjszakák mindig olyan szerencsétlen végkifejletbe, hogy zsinórban másodszor fogtam ki veszekedő párt a Blahán magam mellett, tegnap ráadásul az aktuális faszi úgy be volt állva, hogy a piájával majdnem tarkón öntött. Rájuk néztem mérgesen, a nő, mint egy angyal, kurvára nem értem, mit lát a párjában, de még húsz perc kurvaanyázás és szidalmazás után is egyértelműen belé van zúgva, szerintem akkor is kajtatni utána, ha a fasz naponta rugdosná és ütlegelné. Az ilyen dolgok emlékeztetnek arra, hogy minden boldogságom ellenére egy elbaszott városban élek.

Holnaptól meg újra a rideg hétköznapok, sok cikket kell írnom, de örülök neki, pláne hogy az új DJ Bootsie-t egészen megkedveltem, a Monolake rettentően művészi, a King Midas Sound olyan 2009-ben, mint 1994-ben a Protection, és bevállaltam a Dam-Funkot is. Mindezt ráadásul a jövő hét végéig abszolválni kéne (elsőt és utolsót a Quartra, a középső kettőt saját blogra), szóval nem fogok unatkozni, plusz végre találkozom Katáékkal is újra, aztán máris itt a hétvége megint és Orsi nagy adagban, ami a legjobb dolog mostanság.

rozmy üzenete:
jössz ma a bebaszóba?

Ó jeee, ma nagyon kool lesz!

A ma esti fociban az volt a legigazságtalanabb, hogy a Debrecen még az előző meccsekhez mérten is borzasztó szarul játszott, és egyáltalán nem érdemelt meg volna semmit, ám azután, amit a Kulibali kihagyott a lefújás előtt, csak bosszankodni lehet. Sajnos nem ez látszott a selejtezőkből, és itt most nem arról van szó, hogy győzelmeket, vagy pontszerzéseket várnék, hanem csak egyszerűen azt a küzdelmes és lelkes játékot, amivel eljutottak idáig. Csalódott vagyok, de talán az utolsó fordulóban alkotnak valamit, mert hiába zéró az esélyük, a magyar az olyan, hogy az utolsó fordulóban, amikor már nincs tétje semminek, képes produkálni. Ebben bízok most is.

Pita mutatott Julian Cope-tól egy 1991-es lemezt (Peggy Suicide), annyira jó, hogy muszáj volt megemlítenem egy mondatban. Ilyenkor sajnálom nagyon, hogy nincs a környezetemben még egy olyan elbaszott ember, mint én, aki ugyanolyan szeretettel és csodálattal tud végighallgatni egy techno albumot, mint egy ilyen kool rock lemezt. Akárkivel beszélgetek zenéről, így az egyik felemet mindig üresnek érzem. Habár, hogy őszinte legyek, hétfőn nagyot dobbant a szívem, amikor a kocsmában Orsival Aphex Twinről beszélgettünk, majd egy szünetben elmeséltem neki, hogy azért keltem későn aznap, mert hajnalig Tom Waitset hallgattam, mire csak annyit mondott, hogy az a pali kurvára zseniális. Egyébként ő mutatta meg nekem a God Is An Astronautot, amire én mutattam neki Explosions In The Skyt, és közölte, hogy ismeri. Mondanam sem kell, hogy egyre többet gondolok rá minden nap.

Amúgy csak nem akarok meggyógyulni, még mindig kapar a torkom és fújom az orrom, de azért csak jobb és jobb, még ha nagyon lassan is. Nem tudom, hogy ezért, vagy a netes közösségből való egyre nagyobb kiábrándulásom miatt, de egyáltalán nincs kedvem írni semmiről, pedig múlt héten még olyan szépen elterveztem, hogy írok a Quantecről, Dinkyről és a King Midas Soundról is, miközben Rónai doktor kérdezte, hogy nem ütnék-e össze egy kritikát a Dam-Funkról, ráadásul az új Pantha Du Prince lemez is az asztalomon van már, és első hallgatás alapján elég jónak tűnt. Az új Lindström meg pláne: hazafele jövet végig a Let It Happen volt a fejemben, végtelen loopra állítva.

Láttam nemrég a Moont, nagyon jó film. Ezért találták ki a sci-fit.

Korán kéne kelni, de mégis Tom Waitset hallgatok hajnali 3-kor. A pali annyira zseniális, hogy ha öt perc múlva nem érne véget a lemez, akkor tudnám hallgatni addig, ameddig csak tart, reggelig is simán.