You are currently browsing the category archive for the 'sziget 2007' category.
Csúcsszuper Mr. Scruff és borzalmas közönség. A Hypnosis-féle breakbeatről dub, house és techno levezetés, majd másfélóra után utazás a hetvenes évek jazz világába, és háromig meg sem álltunk. A zene hibátlan, a tömeg elégséges, így összesen 3,5/5.
S ezzel zárom idei szigetes soraimat.
Délután hatkor eszement odabaszós !!!, csak kicsit rövid, de megkapja az 5/5-öt. Nic Offer egy vadállat, simán kinézem, hogy tisztán ilyen hülye, miközben másik hat társával igazi zenészek mintájára cserélgetik a hangszereket egymás közt. Ez volt nekem a Nagyszínpad legjobb produkciója.
A GusGus-ból húsz perc bőven elég volt, sajnos Izland már rég nem érzi az elektronikus zenét. Pár jó pillanat mindenesetre becsúszott, így nem zuhantak a béka segge alá. 1,5/5.
Hyper a Wan 2 igazi kamubandája: kamu basszgitáros + dobos, valamint szar mc és maga Hyper, aki annyira ugrált, hogy a laptopjaira csak a számok végén nézett. Kb. winampról ment az egész. 2/5.
Éjféltől partiaréna, DJ Felipe rendesen bemelegítette a közönséget (3,5/5), majd jött Hell, aki az első másfélórát annyira nem érezte, de a második másfélben szétbontotta a sátrat (4/5).
Holnap utolsó nap, minden interjúmmal végeztem, így egyedül a Mr. Scruff-ra megyek ki egy jót záróbulizni.
Közepes Lick The Click! parti a Meduzában nyolctól tizenegyig, majd keményebb techno a partiarénában félegyig. Aztán egyórás Booka Shade live act, amin annyira bebasztam, hogy tíz percnek tűnt az egész. Még jó, hogy az interjút előtte megcsináltam, de gyakorlatilag utána is vagy húsz percig szórakoztattam a két tagot és osztottam, hogy a Get Physical és a minimal mennyire szar. Ennyi volt az ötödik nap.
Eléggé mást csináltam, mint amit terveztem. Lecsekkoltam 19.45-től a DJ Bootsie Quartetet a Wan 2-ban. Ismerem a pali lemezét, nem is rossz, de élőben még sosem láttam, viszont ezután biztos elmegyek még pár fellépésére. Nem mondom, hogy beállt az erekcióm, de nagyon jó volt. A Nine Inch Nails-ből négy számot lenyomtam legelől, aztán pár ismerőssel átbagyogtam ismét a Wan 2-ba, és el is kaptuk a Resin Dogs végét, akikről szintén semmit nem tudok, de nagyon jó volt. És aztán jött a Hooverphonic. Van pár lemezem tőlük, van ami nagyon jó, van, ami kevésbé, de amit itt műveltek… nos az szavakkal leírhatatlan. Ennyire szép triphopkoncerten még sosem voltam, s mi sem bizonyítja a sikerüket annál jobban, hogy háromszor(!) is visszatapsoltuk őket. Azért nem hiszem, hogy ez náluk mindennapos lenne. Masszívan a legjobb idei szigetes koncertem volt (igen, jobb volt az Unkle-nél, a Chemicallal pedig senkit nem versenyeztetek – unfair lenne). Messze a Wan 2 a legjobb sátor számomra idén.
Azt leszámítva, hogy Laurent Garnier-n ugrálás közben véletlen meglöktem egy brit lányt, aki épp fotózni készült, és ezért cserébe az egész sörét a hátamba vágta, majd még picsás ordítozással neki állt feljebb, én meg csillapításképp kishíján betörtem az orrát, semmi érdemleges nem történt.
Ma kevés dolgom volt. Az IAMX interjú egy órát csúszott, így lemaradtam a The Good, The Bad & The Queenről, de maga az interjú baromi jó lett. Eleinte komolyan csináltuk, a végére pedig már baromkodtunk. Az operatőr fel is vette kamerával az egészet, állítólag egy koncert dvd-re gyűjtenek feature dolgokat, szóval lehet, hogy rákerülök. Végül kaptam ajándékba egy cd-t is IAMX-től. Ez azért jó, mert egy darab zenét nem hallottam tőle addig, de megnéztem a 23 órás koncertjét és nagyon megtetszett. E sorok írásakor is az ő zenéjét hallgatom (a The Alternative című albumát ajándékozta nekem), nagyon jó. És akkor ugye Chemical Brothers. Immáron 10. éve a kedvenc bandám, nulla elvárással mentem ki rájuk, csak azt akartam, hogy szórakoztassanak. Tudtam, hogy nem lesz olyan jó, mint a 3 évvel ezelőtti Gluglu, és nem is volt, de még így is 4,5/5 (a gluglus meg 6/5 durván). Az első 20 perc gyenge volt, aztán jó lett, de sokszor leálltak a zenével, ami nem jött be. Ellenben viszont az utolsó 20 perc nagyon odatett, az a kis rész überelte a gluglus zárást. Íme a szettlista (nem biztos, hogy 100% pontos, de imo teljes):
01. Intro / No Path To Follow
02. Galvanize
03. Burst Generator
04. Do It Again
05. Get Yourself High (interlude)
06. Hey Boy Hey Girl
07. All Rights Reversed
08. Out Of Control
09. It Doesn’t Matter
10. The Animal Song
11. Temptation Guitar
12. Surface To Air
13. Saturate
14. Believe
15. Under The Influence
16. We Are The Night
17. The Golden Path
18. Chemical Beats
+1 The Sunshine Underground
Örülök, hogy túl vagyok rajta. Az első nap mindig a legmacerásabb, másfélórát álltam a pass-omért sorba, meg egyébként is elindultam itthonról délután félkettőkor, és hajnali félötre értem haza.
A Nitzer Ebb erős közepes volt, nyitásnak megfelelt. Az UNKLE kurvajó lett volna egy normálisabb közönséggel, de ezt leszámítva 4,5/5 (csak azért nem 5/5, mert összesen hat zenét játszottak az első két lemezükről kilencven perc alatt). Érdekes volt megfigyelni, hogy a közönség mennyire csápolt az új album számaira, míg a régieket szinte alig ismerték páran. Ezután átcaplattam a Silicone Soulra, akik felülmúltak mindent, amit elképzeltem. Erős 5/5.
Kb. ez volt az UNKLE számlistája (nem pontos, de teljes, azt hiszem):
01. Intro
02. Chemistry
03. Hold My Hand
04. Reign
05. Drums Of Death Pt. 1 (kb. csak átvezető hosszúsággal)
06. Blackout
07. Broken
08. Burn My Shadow
09. Price You Pay
10. Be There
11. Mayday
12. Keys To The Kingdom
13. Restless
14. Morning Rage
15. In A State
+1 Rabbit In Your Headlights
+2 Eye For An Eye
Ezek azok a dolgok, amikre fix kinézek legalább félórát (persze ezek előtt is kint leszek már, de ezeken tuti megtaláltok):
SZERDA
16:30 Nitzer Ebb (NAGYSZÍNPAD)
23:00 UNKLE (WAN 2)
00:00 Silicone Soul (PARTI ARÉNA)
CSÜTÖRTÖK
19:45 The Good, The Bad & The Queen (NAGYSZÍNPAD)
21:30 The Chemical Brothers (NAGYSZÍNPAD)
PÉNTEK
18:00 Laurent Garnier (NAGYSZÍNPAD)
21:30 Skinny Puppy (HAMMERWORLD)
22:30 Otto von Schirach (MOKKA CUKA)
23:00 Cassius (WAN 2)
00:00 Ben Mono, Beanfield, Michael Reinboth, Eddy meets Yannah (MEDUZA)
SZOMBAT
21:30 Nine Inch Nails (NAGYSZÍNPAD)
23:00 Hooverphonic (WAN 2)
VASÁRNAP
21:30 Faithless (NAGYSZÍNPAD)
23:00 Atjazz, Quarion, Philarmonix (MEDUZA)
00:00 Booka Shade (PARTI ARÉNA)
HÉTFŐ
18:00 !!! (NAGYSZÍNPAD)
23:00 Hyper (WAN 2)
01:00 Pier Bucci (MEDUZA)
+ DJ Peter Parker (MOKKA CUKA)
KEDD
21:30 The Killers (NAGYSZÍNPAD)
00:00 Mr. Scruff (MEDUZA)
Holnaptól ismét Sziget, valószínűleg kint leszek majdnem minden napon. Nem tervezek akkora beszámolókat írni, mint tavaly (nem tervezek naponta olyan sokat kint lenni, mint tavaly), de azért majd igyekszek firkantani ide pár sort minden nap. Nem állt még össze a végleges interjúlistám, előreláthatólag kilencet fogok csinálni, egy-kettő függőben van még.
