You are currently browsing the category archive for the 'muzikizum' category.
Azért nem semmi, hogy miből hozta ezt ki a srác. Nagyon profi.
Hétfőn voltam fodrásznál (Roland anyukája), és találkoztam Lacival is, akit már évek óta nem láttam. Sokat változott, de nagyon jó volt beszélgetni vele. Ilyenkor sajnálom, hogy nem látom Roland szüleit többet, nagyon jó emberek.
Kiraktak a Stadionoknál, így metróra pattantam, ahol meg Matya böködte a hátam, neki is rettentően őrültem. El is kísért hazáig, beszélgettünk, egyszerű, hétköznapi dolgokról, és ez így volt jó. Ő vele is többet kéne találkozni, de az istennek sem jön össze.
Amúgy elég dolgos napjaim vannak. Orsi jó hatással van rám, egy csomó cikket írtam az utóbbi napokban (a DJ Bootsie lemezkritikám már olvasható a Quarton – remélhetőleg hamarosan publikálják a King Midas Soundról írt gondolataimat is; a Monolake kritikámat pedig péntek magasságában szándékozom kitenni az Urban Soundsra).
Ja, és persze a legfontosabb: idén is lesz évvégi legjobb lemezek összeállítás, szokás szerint december második hétfőjén, ami 14-ére esik. Hihetetlen leírni, hogy szokás szerint, illetve hogy már a negyedik ilyet állítom össze a blogon. Az eddigiekkel szemben idén próbálom egy hosszabb összegző cikkel felvezetni majd a listát. Már nem kell két hetet se aludni addig.
A ma esti fociban az volt a legigazságtalanabb, hogy a Debrecen még az előző meccsekhez mérten is borzasztó szarul játszott, és egyáltalán nem érdemelt meg volna semmit, ám azután, amit a Kulibali kihagyott a lefújás előtt, csak bosszankodni lehet. Sajnos nem ez látszott a selejtezőkből, és itt most nem arról van szó, hogy győzelmeket, vagy pontszerzéseket várnék, hanem csak egyszerűen azt a küzdelmes és lelkes játékot, amivel eljutottak idáig. Csalódott vagyok, de talán az utolsó fordulóban alkotnak valamit, mert hiába zéró az esélyük, a magyar az olyan, hogy az utolsó fordulóban, amikor már nincs tétje semminek, képes produkálni. Ebben bízok most is.
Pita mutatott Julian Cope-tól egy 1991-es lemezt (Peggy Suicide), annyira jó, hogy muszáj volt megemlítenem egy mondatban. Ilyenkor sajnálom nagyon, hogy nincs a környezetemben még egy olyan elbaszott ember, mint én, aki ugyanolyan szeretettel és csodálattal tud végighallgatni egy techno albumot, mint egy ilyen kool rock lemezt. Akárkivel beszélgetek zenéről, így az egyik felemet mindig üresnek érzem. Habár, hogy őszinte legyek, hétfőn nagyot dobbant a szívem, amikor a kocsmában Orsival Aphex Twinről beszélgettünk, majd egy szünetben elmeséltem neki, hogy azért keltem későn aznap, mert hajnalig Tom Waitset hallgattam, mire csak annyit mondott, hogy az a pali kurvára zseniális. Egyébként ő mutatta meg nekem a God Is An Astronautot, amire én mutattam neki Explosions In The Skyt, és közölte, hogy ismeri. Mondanam sem kell, hogy egyre többet gondolok rá minden nap.
Amúgy csak nem akarok meggyógyulni, még mindig kapar a torkom és fújom az orrom, de azért csak jobb és jobb, még ha nagyon lassan is. Nem tudom, hogy ezért, vagy a netes közösségből való egyre nagyobb kiábrándulásom miatt, de egyáltalán nincs kedvem írni semmiről, pedig múlt héten még olyan szépen elterveztem, hogy írok a Quantecről, Dinkyről és a King Midas Soundról is, miközben Rónai doktor kérdezte, hogy nem ütnék-e össze egy kritikát a Dam-Funkról, ráadásul az új Pantha Du Prince lemez is az asztalomon van már, és első hallgatás alapján elég jónak tűnt. Az új Lindström meg pláne: hazafele jövet végig a Let It Happen volt a fejemben, végtelen loopra állítva.
Láttam nemrég a Moont, nagyon jó film. Ezért találták ki a sci-fit.
Akik szintén betegek és unatkoznak, azoknak tudom ajánlani saját magamat, két írásom is publikálásra került ma:
“A house szitokszó volt”
(interjú Rainer Trübyvel)
Ezen kívül, a Quarton olvasható az új Matias Aguayóról írt lemezkritikám.
Jegy: 2000/2500
Isu szokás szerint fantasztikus.
Folytatódik tovább a nagy kaland: múlt pénteken Sascha Funkéval találkozhattam, beszélgethettem. A képeket Roland csinálta, állítólag nagyon élvezte, jön máskor is fotózni. Majd mesélek is, hogy mi van velem, csak az utóbbi pár napban annyi cikket írtam, hogy blogolni már semmi erőm nem maradt.
Élni az álmot
(interjú Sascha Funkéval)
Mától olvasható a Kultblogon a hétvégi dub techno partin készített interjúm, és ezzel saját magam válaszolom meg a pár nappal ezelőtt feltett kérdésemet. Úgy tűnik, hogy erre volt szükségem, ismét visszajött a lelkesedésem, sőt, elképzelhető, hogy most hétvégén is csinálhatok valamit, aminek nagyon örülnék. Most is van mit írni, alig várom, hogy letudjam mára a feladataimat, beizzítsam a wordöt és írjak, írjak, írjak.
Érzések kompromisszumok nélkül
(interjú Marko Fürstenberggel)
We’ll be rich in memories of all the places,
we captured without camera.
We’ve seen the pyramids,
we’ve seen the Louvre,
we’ve seen Orion upside down.
The total eclipses and the moonlight shadows,
we’ve seen dolphins jumping waves,
we’ve ski’ed the mountains and we swam in the rivers,
and let the sunlight dry our skins.
But freedom, freedom never greater than its owner,
freedom is the mastery of the known.
Freedom, freedom never greater than its owner,
no view is wider than the eye.
Show a view to someone who chose to live his,
whole life in cave.
He’ll raise his arms to protect his eyes from learning,
and the blindness to which he belongs.
This time it’s me, it’s me.
Cascades of chances I’ll just let them be,
the unfamiliar is right below our eyes.
Don’t look for what we know,
the unfamiliar is right below our eyes.
But freedom, freedom never greater than its owner,
freedom is the mastery of the known.
Freedom, freedom never greater than its owner,
no view is wider than the eye.
Sokan tudjátok, hogy nem vagyok az a house alkat, nekem a techno az örök szerelem, de azért van pár szerző, akit kifejezetten szeretek. Ilyen például Osunlade, aki hosszú hallgatás után adott interjút a Resident Advisornek. Érdemes elolvasni; a művész először beszél arról, hogy milyen Santorini szigetén élni immáron öt éve, hogyan találta meg a zene és a vallási kultúra közt a természeti egyensúlyát és hogy mi várható tőle a közeljövőben. Szeretem ezt a palit: nem mond semmi cifrát, sőt, a legtöbbször csak egyszerű tőmondatokban beszél, de mégis ott van a mondanivaló minden kijelentésében, minden szavában.
