You are currently browsing the monthly archive for november 2009.
Kibaszott szánalmas.
Egy kihalt kollégium, üres sörözdobozok és ruhák szanaszét a földön, Distance laptopról és sok forró pillanat – ez a tökéletes hétvége receptje. Abban meg pláne van valami varázslatos, hogy csak éjjel 3-kor kell lelépni, az éjszakain részeg műszakisok sörrel kínálnak, és még a kivilágított utak is hirtelen jól néznek ki. Azt viszont nem értem hogyan fordulhatnak ezek az éjszakák mindig olyan szerencsétlen végkifejletbe, hogy zsinórban másodszor fogtam ki veszekedő párt a Blahán magam mellett, tegnap ráadásul az aktuális faszi úgy be volt állva, hogy a piájával majdnem tarkón öntött. Rájuk néztem mérgesen, a nő, mint egy angyal, kurvára nem értem, mit lát a párjában, de még húsz perc kurvaanyázás és szidalmazás után is egyértelműen belé van zúgva, szerintem akkor is kajtatni utána, ha a fasz naponta rugdosná és ütlegelné. Az ilyen dolgok emlékeztetnek arra, hogy minden boldogságom ellenére egy elbaszott városban élek.
Holnaptól meg újra a rideg hétköznapok, sok cikket kell írnom, de örülök neki, pláne hogy az új DJ Bootsie-t egészen megkedveltem, a Monolake rettentően művészi, a King Midas Sound olyan 2009-ben, mint 1994-ben a Protection, és bevállaltam a Dam-Funkot is. Mindezt ráadásul a jövő hét végéig abszolválni kéne (elsőt és utolsót a Quartra, a középső kettőt saját blogra), szóval nem fogok unatkozni, plusz végre találkozom Katáékkal is újra, aztán máris itt a hétvége megint és Orsi nagy adagban, ami a legjobb dolog mostanság.
rozmy üzenete:
jössz ma a bebaszóba?
Ó jeee, ma nagyon kool lesz!
A ma esti fociban az volt a legigazságtalanabb, hogy a Debrecen még az előző meccsekhez mérten is borzasztó szarul játszott, és egyáltalán nem érdemelt meg volna semmit, ám azután, amit a Kulibali kihagyott a lefújás előtt, csak bosszankodni lehet. Sajnos nem ez látszott a selejtezőkből, és itt most nem arról van szó, hogy győzelmeket, vagy pontszerzéseket várnék, hanem csak egyszerűen azt a küzdelmes és lelkes játékot, amivel eljutottak idáig. Csalódott vagyok, de talán az utolsó fordulóban alkotnak valamit, mert hiába zéró az esélyük, a magyar az olyan, hogy az utolsó fordulóban, amikor már nincs tétje semminek, képes produkálni. Ebben bízok most is.
Pita mutatott Julian Cope-tól egy 1991-es lemezt (Peggy Suicide), annyira jó, hogy muszáj volt megemlítenem egy mondatban. Ilyenkor sajnálom nagyon, hogy nincs a környezetemben még egy olyan elbaszott ember, mint én, aki ugyanolyan szeretettel és csodálattal tud végighallgatni egy techno albumot, mint egy ilyen kool rock lemezt. Akárkivel beszélgetek zenéről, így az egyik felemet mindig üresnek érzem. Habár, hogy őszinte legyek, hétfőn nagyot dobbant a szívem, amikor a kocsmában Orsival Aphex Twinről beszélgettünk, majd egy szünetben elmeséltem neki, hogy azért keltem későn aznap, mert hajnalig Tom Waitset hallgattam, mire csak annyit mondott, hogy az a pali kurvára zseniális. Egyébként ő mutatta meg nekem a God Is An Astronautot, amire én mutattam neki Explosions In The Skyt, és közölte, hogy ismeri. Mondanam sem kell, hogy egyre többet gondolok rá minden nap.
Amúgy csak nem akarok meggyógyulni, még mindig kapar a torkom és fújom az orrom, de azért csak jobb és jobb, még ha nagyon lassan is. Nem tudom, hogy ezért, vagy a netes közösségből való egyre nagyobb kiábrándulásom miatt, de egyáltalán nincs kedvem írni semmiről, pedig múlt héten még olyan szépen elterveztem, hogy írok a Quantecről, Dinkyről és a King Midas Soundról is, miközben Rónai doktor kérdezte, hogy nem ütnék-e össze egy kritikát a Dam-Funkról, ráadásul az új Pantha Du Prince lemez is az asztalomon van már, és első hallgatás alapján elég jónak tűnt. Az új Lindström meg pláne: hazafele jövet végig a Let It Happen volt a fejemben, végtelen loopra állítva.
Láttam nemrég a Moont, nagyon jó film. Ezért találták ki a sci-fit.
Korán kéne kelni, de mégis Tom Waitset hallgatok hajnali 3-kor. A pali annyira zseniális, hogy ha öt perc múlva nem érne véget a lemez, akkor tudnám hallgatni addig, ameddig csak tart, reggelig is simán.
Ezt a hetet nem kívánom senkinek. Szinte végigaludtam az egészet, a hétvégén lévő három partiból egyre se jutottam el, nem voltam se focizni, se Pitánál, se az Agavénél, nem intéztem el semmit. De legalább Orsival kezdődött és végződött.
Ma nagytakarítást tartottam, volt mit. Holnaptól meg mozgalmas életem lesz.
Akik szintén betegek és unatkoznak, azoknak tudom ajánlani saját magamat, két írásom is publikálásra került ma:
“A house szitokszó volt”
(interjú Rainer Trübyvel)
Ezen kívül, a Quarton olvasható az új Matias Aguayóról írt lemezkritikám.
Épp azon a perióduson vagyok túl, hogy lefekszem délután fél 5-kor pihenni egy picit, és másnap reggel negyed 8-kor ébredek fel. Van egy olyan érzésem, hogy nem csak a tegnapi Maybeshewill koncert, de a hétvégi Nils Petter Molvaer + Dr. Motte + Extrawelt hármas is ki fog maradni.
Őrült múlt hetem volt. Nem emlékszem arra, hogy az én időmben is ennyire bonyolult lett volna felsőoktatásba jelentkezni – de lehet, hogy csak a mesterképzésre ennyire macerás -, a lényeg, hogy három teljes napot elbasztam mindenféle lapok kitöltésével, kérvények megírásával és postára mászkálással. Végül két szakot jelöltem meg (Külkeren marketinget és a BMF-en vállalkozásfejlesztést), a leírásuk alapján legszívesebben mindkettőt elkezdeném egyszerre, aztán meglátjuk, hogy bejutok-e egyáltalán valamelyikre.
Sikeresen lebetegedtem, idén már harmadszor. Ennyit szerintem még soha nem voltam beteg, kapar a torkom (mondjuk ma már nem annyira), köhögök, turhafalva lakói ismét letanyáztak bennem, szóval remek a hangulatom. Orvoshoz nem akarok elmenni, már annyi gyógysztert szedtem idén, hogy most kivételesen hagyományos dolgokkal próbálom kúrálni magam. Meg igazából félek, hogy Cataflam-függő lettem, legalábbis szombaton legszívesebben egy fél dobozzal benyomtam volna, annyira bírom azt a tompító érzést, amivel utána napokra megküld. Rengeteg dolgom lenne pedig a héten, sok ismerősömmel beszéltem meg találkozót, el kéne mennem az Agavéhoz és Pitához is, de így nem tudom, mi lesz. A legfontosabb persze, hogy Orsival is találkozni akarok (kivételesen nem a bloglistámban található Orsiról van szó), mert kezd forrni köztünk a levegő, és a társaságában mindig csillogónak és vadonatújnak érzem magam. Ráadásul ez kölcsönös.
Amúgy nagyon elért minket a válság. Visszavettünk a kajából rettentően, és másra is alig költünk. A hideg miatt nem futok már, csak a heti egy foci van, de még így is nagyon durván fogyok: tegnap ráálltam a mérlegre, és 101,5-et mutatott, ilyen “könnyű” pedig két és fél éve nem voltam. Jól is érzem magam, óriási eredmény lenne száz alá lemenni.
Ja, és ma vagyok először annyira jól, hogy végre megpróbálom megírni a Rainer Trübys cikkemet… Tegnap már a hanganyagot legépeltem egy doksiba, de utána úgy zakatolt a fejem, hogy inkább visszafeküdtem aludni még, aminek viszont az lett az eredménye, hogy Gyurmával hajnali háromig beszélgettünk msn-en, majd azzal konkludáltuk több órás diskurzusunkat, hogy mekkora faszok vagyunk, hogy hajnalig dumálunk, amikor simán csak találkozni kéne pár sör társaságában.
Jegy: 2000/2500
Isu szokás szerint fantasztikus.
