You are currently browsing the monthly archive for július, 2009.
Rég volt már bejegyzés, ami annak köszönhető, hogy dolgozom, a jócskán redukálódott szabadidőmben pedig vagy az Urban Soundsot tolom (egyre nagyobb csalódásomra egyedül), vagy pedig olvasok, mert nagyjából az az egyetlen dolog, amivel ki tudom magamat kapcsolni.
Nem könnyű a munka: egy irattárat költöztetek A-ból B-e egy lánnyal, és ehhez még hozzá jön az is, hogy rendbe kell rakni az aktákat, azok ugyanis pont annyira össze vannak keverve, hogy minden nap szitkozódjál. Lassan haladunk, mert mindig megakaszt minket valami, de azért most már látjuk, hogy kész leszünk vele időre. Inkább az még a nagy baj, hogy az épületben nincs klíma, s bár egy viszonylag nagy és huzatos folyosóra költöztetjük ki az aktákat, az egy szem ventillátorunk sokszor semmit nem ér abban a 35-40 fokos melegben, ami az utóbbi hetekben sújtja a hétköznapokat. Emiatt sokszor fáradtabbak vagyunk, mint kellene, de most már nincs sok hátra.
Nóri amúgy lassan két hete már a Balcsin van. Igazából örülök is neki, meg nem is: egyrészt nagyon szar, mert rettentően hiányzik (mondjuk tegnap lementem hozzá, és tök jó volt), ugyanakkor viszont így nyugalma van, mert odalent nem basztatja senki, mint itthon a szülei. Majd csak valamikor augusztus első hetének a második felében jön haza, aztán elhúzunk szigetelni, szóval a hónap közepéig garantált a feelgood, utána meglátjuk, hogy mi lesz.
Magammal nem foglalkozom sokat mostanában. Az An Instance Of The Fingerpostot gyűröm másfél hete, és most már alig százharminc oldal választ el a befejezéstől. Jó kis könyv, sok helyen rettentően élvezem, de azért hétszáz oldal angolul eléggé meg tud viselni. Nem is tudok egyszerre harminc oldalnál többet olvasni, azután mindig le kell tennem egy húsz percre, és így nem haladok valami jól vele – meg nem is zsebkönyv méretű darabról beszélünk, hanem jóval nagyobbról. Sebaj, ezután lazább történetek következnek, mert a héten elhoztam az Agavétól a klasszikus sci-fi sorozat első két részét plusz a Szabadesés Rádiót, amiről tavaly már írtam az endlessre. Kiváncsi vagyok, a fordítást is annyira élvezni fogom-e, mint az eredetit. Amúgy azt nagyon bírom az agavés csajokban, hogy mindig remekül el tudunk beszélgetni egy félórát, a legkedvesebb emberek, akikkel ebben a promóciós bizniszben eddig találkoztam.
Nagyon mást nem tudok hozzátenni a fentiekhez. Hallgassatok sok zenét, készüljetek a Szigetre. Ja, és: egy ideje fent vagyok a Last.fm-en hcgflynn usernévvel, aki szeretne, az bátran jelöljön be.
Most 0:28 van, hét óra alvás után keltem fel. Fél 6-kor indulunk Badacsonyba, nem hiszem, hogy visszafekszem már addig. Annyira fárasztó a munka, hogy a héten másodszor dőltem el délután, de most aztán annyira, hogy kishíján zokogtam, amikor láttam az órán, hogy háromnegyed 12-kor sikerült felébrednem. Kicsit vizsgaidőszak feelingem van.
Persze mi mást fogok csinálni az előttem lévő öt óra nagy részében, mint írni a cikkeimet.
A napokban végre meglett mindkét Black Dog album, és egyszerűen nem tudok betelni velük. Hihetetlen, hogy még 2009-ben is készülnek ilyen techno zenék, és hogy mennyire jók. Emlékszem, amikor tavaly novemberben írtam a kritikát a Radio Scarecrowról, rettentően lenyűgözött, ahogyan Downey gyakorlatilag a húsz évvel ezelőtti énjétől lopta el a legjobb ötleteket, és keresztezte ezeket a huszonegyedik század új hibridjeivel: pont annyi dubsteppel, ami még nem nyilvánvaló és a korszellemnek megfelelő fehérzajos, falakon légiesen átsuhanó ambient hangokkal. Persze engem lenyűgöznek az egyértelmű Kraftwerk utalások/továbbgondolások is, már alapból olyan számcímet adni, hogy Train By The Autobahn kifejezetten egyértelmű, de a Further Vexations albumon is elhangzik halkan a Northern Electronic Soul [Part 2] végén, hogy Computer World. Apropó, ezen az utóbbi lemezen annyira gyönyörű ambientek vannak, hogy sírni tudnék az örömtől, mindemellett pedig az egész album annyira minimalisztikus és ötletes, hogy meghajolok előtte. Minden elgondolásán lehet gyönyörködni percekig, és állandóan csak annyit tesznek a zenékhez hozzá a srácok, hogy a korábbi elképzelések ne vesszenek el, de közben már mégis inkább az új hangokra fókuszáljunk jobban a fülünkkel. Igazi sötét, hideg techno, ami a világunk legismeretlenebb helyeit járja körbe, a legvégén pedig vakító fényárban úszva halkul el minden örökre. Imádom a zárását.
Utólag visszaolvasva hosszabb lett a gondolatmenet, mint terveztem… más dolgok: holnaptól dolgozom három hétig, napi hat órában. Nagyon várom már. A héten megjött öt angol nyelvű könyvem is, az egészért nem fizettem nyolcezer forintot, úgyhogy továbbra is tartom a mondásomat – olvasni angolul kell. Kicsit lepunnyadtam az írással mostanában, pedig igen nagy cikkeket sikerült megszerveznem magamnak a Quarton, ráadásul meglehetősen nagy albumokról, de mivel gyakorlatilag kivétel nélkül csalódtam mindegyikben, ezért egyszerűen nincs kedvem foglalkozni vele. Persze valamit majd csak összeszenvedek, de érzem, hogy így nem lesz az igazi. Elvégre milyen már, hogy egy Moritz von Oswald Trio, Vladislav Delay, Groupshow, Risil négyesből egy értékelhető alkotás sem született? Jó, tudom, a Moritz von Oswald triót dícséri mindenki, de csak azt tudom erre mondani, amit a mnml ssgs blogon írt a faszi: ha Oswald és Delay a saját fingásukat rögzítette volna, akkor is az év lemezéről beszélnénk.
Az élet többi része csendes – többnyire -, sajnos Nóri szerdán lemegy a Balatonra jó hosszú időre, de alighanem örül neki, hogy inkább ott lesz, semmint otthon. Megnéztük a Brünót, és könnyesre röhögtük magunkat rajta (erről is beígértem a Kultblognak egy beszámolót, de egyszerűen lusta vagyok), szóval ne higgyetek az Indexnek, és mostanában alkalomadtán közösen(!) játszunk a Uruval, ami 2003-ban egy meghatározó játék volt az életemben. Jó tapasztalni, hogy még hat évvel később is izgalomba tudok jönni egy-egy klassz rejtvénytől.
Már régóta akartam írni, de az utóbbi napok annyira mozgalmasak voltak, hogy egyszerűen nem jutottam el idáig.
Úgy tűnik, hogy lesz munkám. Nem kell semmi komolyra gondolni – adatrögzítés jövő hétfőtől három hétig -, de ennek is nagyon örülök most, végre keresek némi pénzt, amire óriási szükségem van, mivel továbbra sincs semmi hír afelől, hogy az Origo egyáltalán hajlandóságot mutatna a pénzem kifizetésére. Igazából nem ez a legnagyobb bajom a dologgal, hanem hogy nincs is semmilyen kommunikáció: a főszerkesztőm nem ért ehhez, és már az agyára megyek azzal, hogy minden héten rákérdezek a szerződésre, másrészt viszont még márciusban megkaptam a cég állítólagos pénzügyesének a telefonszámát, akit azóta se(!) tudtunk elérni egyszer sem. Így kell ezt csinálni.
Tegnap betöltöttem a huszonnégyet, ismét öregebb lettem egy évvel, amit legalább háromnak érzek. Láttam az Anton Corbijn kiállítást, kétszer is, illetve a Robert Capa kiállítást is, mindkettő nagyon tetszett. Rolandnak mondjuk csak a Capa, mert csak ott voltak rendben a beállítások, meg minden geometriai lófasz, amihez nem értek. Igazából én a Corbijnon sem ezeket néztem, hanem egyszerűen kurvajó volt a popkultúra elmúlt 30-40 évének legnagyobb alakjait emberi pillanataikban látni. Ettől független nagyon tetszett a Capa is, noha sok meghökkentő, szomorú témájú képe van. Ezek mellett söröztem Lajossal, és végre ismét tudtam élőben sakkozni Gáborral, de valószínűleg utoljára, mert most két hétig olaszban van, augusztusban pedig megy ki a svédekhez két évre mastert csinálni. Nórival remekül megvagyunk, mondhatni nyaralunk.
Azért egy ilyen kép elég sokat elmond a szombati T.Raumschmiere buliról. Az egy dolog, hogy a zene kibaszottul jó volt, de a 40 fok, meg ez a sok feltűnési viszketegségtől szenvedő idióta nyugodtan hiányozhatott volna. Persze tök mindegy, mert láttam Bede Márton félmeztelenül csápolni.
