You are currently browsing the monthly archive for március 2009.
A hétvégén elkezdtem összeállítani a márciusi chartomat, és harmadszor jutottam ugyanarra a megállapításra idén: eddig nincs sok jó zene 2009-ben. Félre ne értsetek, lesznek jó albumok a chartban (sőt, szerintem ebben lesz a legtöbb idén), de mégis: tavaly ilyenkor a best of listám első öt albumából három megvolt már, a mixek/válogatások terén pedig négy! Persze nyilván nem kell temetni az évet, hiszen hátra van még kilenc hónap (ha nagyon szigorúan zenei szempontból nézem, akkor hét), azonban ettől a tény még tény marad, hogy borzasztó gyenge az eddigi termés. Vannak jó albumok, amiket élvezettel hallgatok sokszor, de olyan, amitől megdobbanna a szívem, és azt mondanám, hogy wow, ez aztán a kiadvány… nos, olyanból eddig egy-kettő akad csak.
Minek köszönhető ez a recesszió? Semmiképp sem a gazdasági válságnak, ez nyilvánvaló. Sőt, ha megfigyeljük, még csak azt sem lehet mondani, hogy kevesebb zene jelenne meg, mint tavaly. Ugyanakkora a felhozatal, ugyanolyan kaliberű nevek készítenek zenéket, de közben mégis sorra buknak. Vagy, ha nem is buknak, akkor sem tesznek le semmi olyat az asztalra, amit ne tettek volna le korábban. Kicsit olyan az egész, mintha globálisan, stílustól függetlenül megrekedt volna mindenki az elektronikus zenében. Persze lehet, hogy ennek így kell lennie, mert 2008 nagyon erős év volt, szerintem 2006 és 2007 együtt nem volt olyan jó, mint 2008. Szóval lehet, hogy most egy gyenge évnek kell jönnie, hogy helyreálljon az egyensúly. Nem tudom.
Mindenesetre csütörtökön chart.
Anno Nash kétharmadra osztályozta az első Round Black Ghosts válogatást a Kultblogon, ezért úgy döntöttem, hogy meg se hallgatom. Nemrég azonban megjelent a második rész, és így végül bepótoltam az elsőt is, és azt kell mondanom, hogy mind a két kiadvány élvezetes a maga módján. A dubstepnek az intelligens, absztraktabb vonalát ragadják meg a lemezek, ezért nem táncolós zenékre kell számítani, hanem gondolkodósakra. Az egésznek a hangulata olyan, mint amikor mész haza szerda késő este, és pont lekésted a buszt, így meg kell várnod a következőt, ami 20-30 perc múlva indul. Na, ezt a kínos várakozásba oltott hosszú gondolkodási-merengési folyamatot zenésíti meg kiválóan a Round Black Ghosts. Semmi kiugró pillanat, szigorúan egyenletes az elejétől a végéig, hogy a koncentrálásban ne zavarjon, de ne is bambulj el.
Igazság szerint Juan Maclean első albuma egyáltalán nem fogott meg 2005-ben: számomra egyfajta diszkósabb, de sokkal gyengébb utánérzése volt az LCD Soundsystemnek, és innentől kezdve soha nem is éreztem késztetést arra, hogy jobban megbarátkozzak azzal a lemezzel (egyébként nem véletlen az utalás: Maclean és Murphy haverok, együtt menedzselik a DFA kiadót). Majdnem négy évet kellett várni a folytatásra, és a Future Will Come már nem esik bele az előd hibájába. Ha nagyon össze akarnám hasonlítani a kettőt, akkor azt tudnám mondani, hogy a két lemez ugyanolyan, csak a másodikon több a jobb szám, és az egész okosabban van megírva. Mert végülis, sok különbség nincs: a diszkó életérzés itt is megvan, az electro töltetek szintén, és rendben van a house is, az összhatás viszont mégis sokkal… hitelesebb. Annak ellenére ráadásul, hogy Nancy Wang énekel a felvételekben, akiről lassan már nem is tudom mit gondoljak, úgy jár kézről kézre az LCD Soundsystem, a Soulwax és MacLean közt.
Alapvetően az tetszik a Future Will Come-ban, hogy nem hibátlan. Megvannak a maga hibái; azok a zenék, amik kevésbé jók, amik emberivé, szerethetővé teszik ezt a kiadványt. Tény ugyanis, hogy pár helyen az embernek olyan érzése van, hogy az 1980-as évek New Yorkjának egy rossz estéjét tapasztalja meg, amikor nem a legjobb a buli, és nem igazán sikerül úgy az este, ahogy elterveztük. Ilyen azonban mindig is volt és lesz, ráadásul itt túl lehet élni ezeket a számokat, mert az album felépítése lehetővé teszi ezt. A három legjobb, monstre felvétel (The Simple Life, Tonight, Happy House) ügyesen foglalja keretbe a lemezt, és mivel együtt hosszabbak, mint a többi hét szám összesen, ezért simán felejthetővé teszik azt a három-négy gyengébb momentumot, ami egyébként valóban ott van a lemezen, letagadhatatlanul. Az pedig fenomenális, ahogyan Wang énekli az utolsó szám végén, hogy “Launc me into space!”.
The Juan MacLean – The Future Will Come
01. The Simple Life
02. The Future Will Come
03. One Day
04. A New Bot
05. Tonight
06. No Time
07. Accusations
08. The Station
09. Human Disaster
10. Happy House
Új mixsorozatot indít a kilencvenes évek techno/house/rave-forradalmában végig oroszlánszerepet betöltő belga R & S kiadó. Az In Order To Edit elnevezés utal az In Order To Dance-válogatássorozatra, a különbség ezúttal annyi, hogy a kiadvány mixelt lesz, és minden egyes felvételen némi editálást hajtottak végre a szelektorok. Az első rész május végén jelenik meg, és a glasgow-i Optimo duója készíti, a számlista igencsak impozánsnak tűnik.
Optimo – In Order To Edit vol. 1
01. Fatal Error – Intro
02. Mr. Marvin – I Want U
03. Spectrum – Spectral (Lenny D & Eric Kupper Mix)
04. Spectrum – Amplification (Lenny D & Eric Kupper Mix)
05. Spock jr. – Ion (Boccaccio Edit)
06. Joey Beltram – Energy Flash
07. Direct – Let It Ride
08. Joey Beltram – Joey’s Riot
09. Joey Beltram – Sub-Bass Experience
10. Mundo Muzique – Acid Pandemonium
11. Autonation – Sit On The Bass
12. Mantrax – Untitled
13. Speedjack – Storm
14. The Mover – Illuminated
15. Mescalinium United – We Have Arrived
16. Jam And Spoon – My First Fantastic FF
17. CJ Bolland – Horsepower (Remix)
18. Sonic Solution – Bagdad
19. Capricorn – 20hz
20. DHS – House Of God
21. Mu-ziq – Phi 700
22. Aphex Twin – Analogue Bubblebath
flynn in love üzenete:
az élet tényleg olyan, mint egy szerepjáték
flynn in love üzenete:
megvannak a pontok, hogy mennyit oszthatsz a karakteredre, a szépségedre
flynn in love üzenete:
ha sok pontot nyomsz a seggedre
flynn in love üzenete:
akkor kevés jut minden másra
flynn in love üzenete:
így megy ez
flynn in love üzenete:
és akinek mindene jó, és okos
flynn in love üzenete:
AZ EGY KIBASZOTT CSALÓ
flynn in love üzenete:
:D
Roland (a művezető lol ) üzenete:
ez nagyon okos és szép megfogalmazás
Hosszú kihagyás után ismét megy a New Kids On The Blog. Örülök neki, remélem ezúttal nem fogy el a lelkesedés. Sok sikert kívánok a szerkesztőnek innen is.
Tegnap egy kicsit kutattam a netet, és olyan információkra bukkantam, miszerint idén lesz új Front Line Assembly, Delerium és Conjure One album is. Elég jól hangzik, nem? Ráadásul sok-sok év után újra együtt dolgozik Leeb és Fulber az új FLA-projekten, ami állítólag a hard electro felé fog kissé elmozdulni az indusztriáltechno helyett. Meglátjuk, hogy ez mennyire válik majd be, nekem mindenesetre eléggé bejött az Artificial Soldier hangzása.
Az új Deleriumról egyelőre nincs sok információ. Fulber a szokásos énekesnőkkel dolgozik együtt, talán egy új közreműködő lesz, és várhatóan a félig pop – félig elektronikus világzene sémát követi majd. Sok Delerium-rajongó ismerősöm azt mondta, hogy a Nuages Du Monde nekik 2006-ban nem jött be, de nekem különösebben nincs vele bajom, szóval nem bánnám, ha megismétlődne ugyanaz. A tavalyi koncerten is elég jól működött.
A Conjune One album állítólag majdnem kész, várhatóan az jelenik meg leghamarabb. Sokat nem várok tőle, mert az Extraordinary Days tényleg nem volt annyira nagy eresztés, de abban biztos vagyok, hogy pár jó zene ezen is lesz. Annyi biztos, hogy Fulber egy változatosabb, szélesebb spektrumú munkát ígér; a hivatalos weboldalon már sok számcím is olvasható, úgyhogy tényleg finisben lehet a munka.
Arctic Monkeys – Whatever People Say I Am, That’s What I’m Not (2006):
Toddla T – Skanky Skanky (2009):
Az külön vicces, hogy az utóbbi lemezén közreműködik néha Matt Helders, az Arctic Monkeys dobosa.
Atavism címmel jelent meg az új SND lemez a héten. Az eredmény sokkal agresszívebb, a minimal helyett inkább a techno felé húz, és azt kell mondanom, hogy ez így van jól. Közel hét évet kellett várni rá, és három album után úgy érzem, hogy természetes a váltás: valószínűleg a keménymagos rajongókon kívül senkit nem kötött volna le túlságosan egy önismétlés, így azonban ismét izgalmas az SND hangzása, az Atavism három hallgatás után egy elgondolkodtató, füleket gyönyörködtető technoid kirándulás a robotika világába. Elképzelhető a jövőben bővebb beszámoló, a szokásos helyen.
Henrik Schwarz @ A38
Nehéz szavakba önteni, de legfőképp: hibátlan. Akarom újra. Rettentő jó érzés látni, hogy kezd itthon létrejönni egy összetartó techno szcéna, ráadásul pont akkor, amikor a stílus mindennél erősebb. Remélhetőleg nemsokára olvasható a beszámolóm a Quarton.
