You are currently browsing the monthly archive for február 2009.
Olyan hajnali 3 óra lehetett: Carl Craig állt a pultban, és épp a világ leghangulatosabb intergalaktikus technóját játszotta, miközben a kivetítőkön a Tron fénymotorozása volt végtelenbe loopolva. Akarhattam ennél többet valaha egy bulitól?
S akkor azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy a Think Twice-szal nyitott, később pedig játszotta a Detroitot, a Bells-t, a Mouth To Mouth-t, az I Feel Love-ot, a Controversyt, a Planet E-t, a Strings Of Life-ot, a Good Life-ot és a Sessions felét (pl.: ezt, ezt, ezt, ezt, ezt és ezt)
Omar-S Detroit alcímmel megjelenő Fabric 45 mixe az egyik legizgalmasabb detroiti kiadvány mostanában. Klasszikus techno sok előremutatással, jó zenékkel. S, ami a legérdekesebb benne, hogy a tizenhat szám java már évekkel ezelőtt megjelent, Európába mégsem jutott el… a Psychotic Photosynthesis-t leszámítva. Kicsit olyan ez a Fabric 45, mint tavaly Carl Craig Sessions-e: a szokásos tavaszi Detroit-dózis, de remélem, hogy ezúttal nem kell egész évre beosztanunk, és lesz más is mellette.
Noha megszámlálhatatlanul sok új albumom van most (és, ha minden igaz, a Quarton az elkövetkezendő hetekben jó pár írásban be is számolok róluk), egy ideje mégsem tudok rájuk koncentrálni. Moritz von Oswald és Mark Ernestus Rhythm & Sound duójának a See Mi Yah című lemeze ugyanis egyszerűen nem mászik ki a lejátszómból. Még csak azt sem mondhatom el magamról, hogy óriási híve lennék a dub zenének, ezt viszont nem tudom megunni. S a legnagyobb poén az egészben az, hogy az album tulajdonképpen egy riddimre épül végig, csak a vokál változik számonként. Elképesztően zseniális.
Akinek még nem mondtam: innen egy nagyon jó Rhythm & Sound live act tölthető le.
Belépő: 2500/3000
Monolake @ Merlin
Noha a Monolake a Polygon Cities albumot leszámítva mindig két emberből állt, nekem örökre Robert Henkével lesz azonos, hiszen ő hozta létre a projektet, és ő tartja fent immáron több mint tíz éve. Nagyon korán ismerkedtem meg az első lemezeivel (~2002), és tulajdonképpen a mai napig ezeket a korai korongokat szeretem és ismerem a legjobban. Megfordultak a későbbi munkái is a lejátszómban pár alkalommal, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tetszettek, csak egyszerűen még nem jött el az az idő, hogy behatóbban megismerjem őket. Talán majd most.
Tegnap emiatt ugyanis nem nagyon tudtam, hogy mire számíthatok a Merlinben, Henke első budapesti látogatásán (második Magyarországin, 2004-ben már járt Pécsett, és nemrég az a felvétel elérhető lett). Isuék hozták a hibátlan felvezetést számos brilliáns dub techno zenével, és gyakorlatilag egy olyan nyugodt atmoszférát teremtettek meg, amit aztán Henke minden gond nélkül lerombolhatott a legelemibb részekké, hogy átitassa a szörnyen gonosz, idegen elektronikájával. A live actjének csak a végén volt pár elmosódott dub textúra, egyébként zömében rettentően elborult intelligens tánczene ment minimal köntösbe öltöztetve, borzasztóan lüktető ritmusképletekkel és becsavarodott hangokkal. Szó szerint olyan volt, mintha valami vírus megfertőzne egy rendszert, vagy idegenek hálóznák be a Földet a saját életfeltételeiknek megfelelő környezeti hatásokkal. Végig sötét, borongós volt a szett, én meg nagyon élveztem. Sőt, lassan két éve nem hallottam ennyire korrekt performanszot.
Hooligan: Vallomás Szentendréről
Szentendre, te tetves olasz imitátor város,
Szűk utcáid, színes házaid az egészségre káros.
Fenn hordod az orrod, mert te különb vagy, mint más,
Csupán ismétlődő sorminta vagy, és lófasz a hatás.
Csúszós kövek aszfalt helyett, mert ez így hiteles,
Korlátozod az elmét és kezet, te kékeres.
Eltúlzott színek, házak, nyáltól csöpögő romantika
DE egy építésznek nem vagy más, mint egy rakás fika.
Még január közepén válogattam össze ezt a tíz zenét a tomboló mínuszok hatására, aztán valahogy kissé megfeledkeztünk róla a Kultblogon, de mivel most megint aktuálissá vált, ezért kiraktuk. Főleg ambient, a természetitől a galaktikusig, a könnyen befogadhatótól az egészen kísérletiig. Élvezzétek (jobbklikk a képre, letöltés).
Március végén jelenik meg Gui Borattónak a második nagylemeze Take My Breath Away címmel. Az anyag már fellelhető az internet különféle helyein: szerintem nem lett annyira ütős, mint lehetett volna, de szerencsére pár klasszikus Gui Boratto-téma megmenti a szürke középszerűségtől. Hosszú távon nem hiszem, hogy emlékezni fogunk rá, de tavasszal el lehet lenni vele. A borító viszont egyenesen szar.
Finisbe ért Amon Tobin és Joe Chapman kollaborációja, vagyis a Two Fingers lemez. Az utóbbi napokban jó párszor nekifutottam, de sokadszorra sem nyűgözött le. Néhány zenétől eltekintve (pl.: That Girl, Jewels And Gems, High Life, Not Perfect) meglehetősen unalmasnak és egyszerűnek találom az albumot, aminek gyakorlatilag minden egyes felvétele ugyanarra a képletre épül, és az esetek többségében nem működik. Alapvetően a Foley Room hangzását, ütemvilágát kell elképzelni Joe Chapman hiphopos megoldásaival, de hát jól tudjuk, hogy a Foley Room sem volt már egy nagy eresztés Tobintól. Úgy tűnik, a brazil mágus sem a régi már.
Ezt alátámasztja a brüsszeli koncertfelvétele is, aminek meg kellett volna jelennie a Ninja Tune-on, de a Kelis-track licenszével adódó problémák végül ezt meghiúsították. Jó hír viszont, hogy emiatt 320 kbps minőségben letölthető Tobin website-járól a hetvenhétperces műsor, de sajnos ettől sem kell hasra esni, sőt.
Sokat ígérő alcímmel válogatja egykori rádiós kedvencem, Rob Da Bank a Somán futó Sci-Fi-Lo-Fi harmadik részét. Emlékszem, hogy négy-öt évvel ezelőtt mennyire imádtam a lemezlovas Blue Room című rádióműsorát, ami mindig szombat hajnalban ment a BBC Radio 1-on: sokszor le se feküdtem a bulik után, hanem felraktam a fülest, elsüppedtem a fotelban és elalvásig hallgattam a jobbnál jobb afterzenéket, melyek a technótól a dubon át a rockig szinte mindenre kiterjedtek. Rob Da Banknek sokat köszönhetek az indie, shoegazer, ambient és dub zenei ízlésemért; jelentősen formálta akkoriban számomra teljesen ismeretlen zenekarok bemutatásával, ezért most nagyon örülök, hogy végre kapott egy testhezálló válogatási lehetőséget. A számlista meglehetősen impozáns, bár azért a Teen Angst-ből felférhetett volna a hosszú változat, és a Boards Of Canadától is lehetett volna valami kevésbé szétjátszottat kiválasztani, de eme apróságoktól eltekintve kellemes a végeredmény. A borító meg a szokásos überkirályság.
Sci-Fi-Lo-Fi vol. 3 compiled by Rob Da Bank
01. The Jesus & Mary Chain – Just Like Honey
02. Ultra Vivid Scene – Mercy Seat
03. Dinosaur Jr. – Freak Scene
04. Pale Saints – Sight Of You
05. Ride – Nowhere
06. Spiritualized – If I Were With Her Now
07. Chapterhouse – Pearl
08. Slowdive – When The Sun Hits
09. Lush – Sweetness & Light
10. Boards Of Canada – Zoetrope
11. Ulrich Schnauss – On My Own (Robin Guthrie Mix)
12. M83 – Teen Angst
13. Cocteau Twins – Cherry Coloured Funk (Seefeel Mix)
14. Maps – You Don’t Know Her Name
15. Dean & Britta – White Horses
