You are currently browsing the monthly archive for január 2009.
Az milyen, hogy kijelenti, hogy a szóban forgó közterületi rablások elkövetői cigány emberek, s erre leváltják a posztjáról? Komolyan ilyen országban élünk, hogy már senkit nem lehet a nevén nevezni, mert megsértődik az illető csoport? Az meg különösen vicces, hogy a főoldalon a hír alatt közvetlenül ez a hír van.
Nubreed 007: Jim Rivers, március 30.
Tavaly meglehetősen kiábrándító volt, ahogyan a Ninja Tune gyakorlatilag a teljes második féléves megjelenési ütemtervet kidobta a kukába, és csak a halovány Mr. Scruff albumot, valamint a teljesen érdektelen és sokadik Hexstatic-gyűjteményt adta ki (FACT: még a Herbaliser albumának a megjelenésekor Viktornak azt mondták az interjúban Wherryék, hogy azért hagyták ott a kiadót, mert az súlyos anyagi gondokkal küszködik – vélhetően ezért volt ilyen kevés megjelenésük tavaly). 2009-ben egyelőre úgy tűnik, hogy más a helyzet, nézzük is, hogy mik várhatóak az első félévben (áprilisig bezárólag):
The Qemists
1. Már november közepe óta a lejátszóm nélkülözhetetlen darabja a Qemists bemutatkozó albuma, a Join The Q. A háromfős banda a Pendulum sikerét megirigyelve szállít egy igazán kellemes, populáris drum and bass lemezt, sok élő dobbal és gitárral, na meg olyan vokál közreműködőkkel, mint Mike Patton és Wiley. Forradalmi megoldásokra ne számítsunk, mindazonáltal a korong könnyen emészthető, magas a fun faktora, és a legvégét leszámítva nem is fárad el. Megjelenés: február 2.
The Long Lost
2. Pont egy hónappal később érkezik a Long Lost debütáló munkája. A formációt egyik nagy kedvencem, a los angeles-i elektronikus szcénát vezető Daedelus és a felesége(!) alkotja, a számok stílust tekintve pedig a folk kategóriájába sorolhatóak be. Sok szép balladára, megható dalszövegekre számítok.
3. Március 23-án érkezik a várva várt Bonobo DVD koncertfelvétel, rajta az ismert számokkal, és azzal a műsorral, amit már láthattunk itthon is (és imo nem egy nagy durranás).
4. Április 6-án, a Counter sublabelen jelenik meg a Spokes bemutatkozó albuma, ami már egy évvel ezelőtt limitált példányszámban kapható volt, most azonban nemzetközi forgalmazást kap. Kellemes poszt rockra lehet számítani: szükség is van már valami átütőre megint a Counteren a Heavy lemez után, hátha ez lesz az.
5. Nincs pihenés a Big Dadánál se, március elején az Xrabit + DMG$ bemutatkozó albuma érkezik (egy remixüket ismerem, az electro-hiphop), a hónap végén pedig Amon Tobin és Joe Chapman (Doubleclick) kollaborációja, a Two Fingers jelentkezik az első longplayerükkel. A felvezető maxit már megkaptam vagy két hónapja promóban, nem ájultem el tőle, szóval egyelőre nem vagyok belelkesülve a hír hallatán. Annál jobban várom viszont az április 13-án esedékes Thunderheist kiadványt, ugyanis tőlük rosszat még nem hallottam. Ha hangzásban nem is, de innovációban Cadence Weapon-szintű dolgot képzeljünk el.
S, ami még idén várható (és tudunk róla): sok csúszás után TBC-re tette a Ninja Tune az Amon Tobin koncertlemezt, ugyanis a rajta lévő Kelis szám licenszelésével gondok adódtak. Mindenesetre remélem, hogy idén még kijön, mint ahogy állítólag lesz új Funky Porcini és Fink is (utóbbi várhatóan még tavasszal). Továbbá nem árt tudni, hogy a Cinematic Orchestra mixeli a következő LateNightTales-t, talán jó lesz.
Ha nem lett volna elég a Telefon Tel-Aviv múltkori közleménye, akkor itt az újabb, még szomorúbb hír: Charlie Cooper, a duó egyik fele múlt csütörtökön elhunyt. A halál oka ismeretlen, mindazonáltal az elektronikus zenei élet egy igazi egyéniségét veszítette el. Számomra a Telefon Tel-Aviv, főleg tinédzser éveimben igencsak meghatározó volt; noha az első lemezüket a mai napig nem tudtam beszerezni, a Map Of What Is Effortless büszkén pihen a gyűjteményemben, sokszor hallgatom még ennyi év után is. Ha csak ilyen formában is, de őszinte részvétemet küldöm mind Cooper családjának, mind legjobb barátjának, Joshua Eustis-nak.
Más: tavaly feltámadt poraiból a Warp egykori legendás formációja, a B12 és velük együtt a duó kiadója is, amit akképpen ünnepelnek, hogy hét kiadvány keretében kiadják az akkori katalógust újra, duplalemezes formátumban. Novemberben annyira megörültem a hírnek, hogy gondolkodás nélkül megrendeltem a Volume 1-t (rajta van a Telefone 529 és a Metropolis, amik nekem megkerülhetetlen fejezetek a tudományos-fantasztikus hangulatú technóban), de szomorúan konstatáltam, hogy a két lemezen egyenként hat-hat szám van csak, és a kettő együtt nem teszi ki az egy órát. S a duó nem viccelt: tegnap jelent meg a Volume 3, az első korongon öt, a másodikon hat felvétellel. Oké, nyilván jó, hogy mindegyiken van pár unreleased csemege, meg óriási klasszikusok, de meglehetősen sántít ez annak fényében, hogy a Volume 1 “bookletében” pont azon kesereg a duó, hogy a Warp anno csak pár zenéjüket licenszelte le, amikor ők rengeteg jó dolgot írtak. Nem ugyanezt csinálják most pont ők is? Gondolkodom, hogy megrendeljem-e bármelyik darabot is ezután (drága), ám nem tagadom: a Volume 3 számlistája csábító. A Volume 2 nem hozott izgalomba.
Egyébként meg jövő csütörtökön államvizsgázom, ezért nem frissül most annyira a blog, és ez még egészen addig így is lesz. Azért drukkoljatok.
Válságban a magyar játékfejlesztés?
Az ilyen cikkek egyszerre megmosolyogtatóak és elszomorítóak. Emlékszem még az évtized elejére, amikor az összes magyar játékfejlesztő cég annyira fel volt magával, hogy velünk – online lapokkal – szóba sem álltak, az akkoriban (és mindmáig?) létező két (három) hazai játékújság pedig nagyobbnál nagyobb hazugságokkal adta tudtunkra, hogy ezek a magyar fejlesztések mennyire jók. Nos, az elmúlt tíz év áttekintésével, és egy ilyen cikkben manifesztálódott összegzéssel láthatjuk, hogy mennyire voltak jók.
De tegyük csak félre a világgazdasági válságot és a játékipar gonosz mammutcégeit, megmondom én, hogy mi tette tönkre ezeket a fejlesztőcsapatokat: a felháborító belterjesség, a rossz kommunikáció, az érdekgazdákból álló környezet teljes mértékben való ignorálása, a technológiai fejlődésekből adódó alkalmazkodásnak való hátat fordítás (nagyjából 2006 elején jöttek rá arra itthon ezek a brigádok, hogy az internetes közösséggel foglalkozni kell), és végül, de nem utolsósorban az, hogy mindannyian eladták a lelküket valami külföldi óriásnak, aki, mint egy stratégiai játékban a természeti kincsek készleteit, úgy merítette ki a fejlesztőket, majd lépett tovább szó nélkül.
Pár embert sajnálok az iparágból, de alapvetően az a véleményem, hogy a többség megérdemelte ezt a sorsot magának.
Lassan három év telt el a legutolsó Tosca lemez óta (J.A.C.), ezért úgy döntött az osztrák kettős, hogy ideje ismét hallatni magukról. Az április 20-án megjelenő No Hassle album a 2003-as Dehli9 mintájára két lemezen terjeszkedik el: az új számok mellett a duó egy korábban rögzített live actjét hallhatja majd a nagyérdemű. Nem mondom azt, hogy tűkön ülve várom a kiadványt, mert szerintem a downtempo-dolog már a múlté, de a stílusban nemrég meglepően jól sikerült Boozoo Bajou album után azért mégis csak feléledt a remény bennem is.
Pár nappal ezelőtt azt írtam, hogy nem érdemes több szót fecsérelni az új Telefon Tel Avivra, mert rossz, most azonban mégis kénytelen vagyok rácáfolni saját magamra. Joshua Eustis, a duó egyik fele ma egy blogbejegyzésben nyíltan beolvasott mindenkinek, aki szerint nem jó az Immolate Yourself, és sajnálja, hogy a rajongók is csak egy újabb önismétlést vártak. Maga a szöveg PR szempontból meglehetősen amatőr húzás, és vélhetően inkább ártani fog nekik, semmint használni, ugyanakkor elgondolkodtató, ahogyan Eustis lényegében kimondja, hogy bár az elektronikus zenei fejek sok esetben kibaszott nyílt arcoknak gondolják magukat, a valóságban viszont pont a gyökeres ellenkezője mutatkozik meg az állításnak (egyetértek vele én is).
S persze nyilván, ettől még nem kell szeretni az új lemezt – az én tetszésemet sem nyerte el -, de abban igazat adok a szerzőnek, hogy nem azért kell szarozni valamit, mert nem úgy szól, mint a korábbi albumok.
Állítólag egy többrészes kollaboráció veszi kezdetét Henrik Schwarz, az Äme és Dixon közt a Grandfather Paradox című mixlemez/válogatás kapcsán, ami a minimalizmust állítja fókuszba, és modern technológiával manipulál különféle zenéket az elmúlt ötven évből. Érdekes kezdeményezés, a számlista is ígéretes (Steve Reich, Liquid Liquid, John Carpenter, Yusef Lateef, Robert Hood, Moondog stb.), úgyhogy alighanem kijelenthetjük, hogy a tél egyik legizgalmasabb kiadványa lehet a Grandfather Paradox, amely cím egyébként az előző évszázad egyik híres francia sci-fi szerzője, René Barjavel elméletére utal.
S, ha ez nem lenne elég, akkor a hivatalos sajtóanyag szerint a kiadvány köré szervezett turné Magyarországot is érinti: Henrik Schwarz március 20-án lép fel különleges live actjével, a sajtóanyag szerint az A38-on, a kiadó BBE weboldala szerint a Merlinben.
Last Rhythm – Last Rhythm
Nóri cikizi, meg egyébként is túlságosan klasszik, de hiába na: erről szól nekem a klubzene.
Még rá sem untunk 2008 egyik legjobb techno albumára, a Black Dog-féle Radio Scarecrow-ra, Ken Downie és a Dust-fivérek máris bejelentették, hogy áprilisban érkezik az új nagylemezük, Further Vexations címmel. A korong állítólag sokkal sötétebb, kluborientáltabb és politikusabb lesz a Radio Scarecrow misztikus-tudományos hangzásával, hangulatával szemben, mi sem bizonyítja ezt jobban az olyan számcímeknél, mint You Are Only SQL, We Are Haunted és CCTV Nation, ugyanakkor a középen elhelyezkedő, háromrészes Northern Electronic Soul is érdekesnek tűnik. Megjelenés április kilencedikén, a borító überfasza!
