You are currently browsing the monthly archive for augusztus 2008.
Igazából úgy terveztem el ezt a nyarat még májusban, hogy az utolsó olyan lesz, amikor nem fogok dolgozni, ezért különösebben nagy feladatokat, dolgokat nem is akartam csinálni. Hatalmas lustálkodásokat, édes semmittevéseket akartam, és ez maradéktalanul sikerült, mondhatni készen állok arra és várom, hogy a jövő héttől elkezdjem a szakmai gyakorlatot (és majd a szakdolgozatom írását is). Sokat voltam Nórival, ami csodálatossá tette ezt a két hónapot, és remélem, hogy ez így lesz a jövőben is :$.
Talán e dolgok miatt nincs nagyon mit írnom ebbe a blogba mostanság. Szinte minden rendben van, különösebben semmi érdekes nem történt, a problémáim meg olyanok, hogy nem ide tartoznak, de idővel majd ezek is megoldódnak (szeretném). Jól érzem magam, ami felvet bennem egy kérdést: az emberek szükségszerűen írnak én-blogot, mert boldogtalanok? Fura, hogy magamtól kérdezem ezt, mert lokális média tárgyból tavasszal írtam egy tizenkétoldalas házidolgozatot, amiben ezt a kérdést is feszegettem egy kicsit, és tulajdonképpen már akkor is erre a megállapításra jutottam. Nem tartottam magamat boldogtalan embernek magamat akkor, de most – boldogan – már tisztán látom, hogy az voltam. Csak nem éreztem, és ezzel lényegében jól jártam. Volt már rosszabb is, ugye.
Nem tudom, mire akarok kilyukadni ezzel. Hogy ez a blog értelmét vesztette? Nem hinném. Hogy megszűnik? Azt se nagyon. De mindenképpen kevesebb lesz az ide való érdemi tartalom. Vagy egyszerűen rá kell jönnöm, hogyan lehet boldogan is élvezetes blogot vezetni. Esetleg rá kéne jönni a válaszra, hogy blogolni miért fun. Mert az, és nekem már öt évvel ezelőtt is az volt. Vagy csak szimplán vissza kéne hoznom a zenei tartalmat. Ami nem fog megtörténni.
Where my lady at?
I said where my lady at?
Let’s find somewhere we can go crazy at
And for you baby I’ll be your maniac
Hey hey hey hey
And you don’t have to worry ’bout nothing
Cuz everytime I see you baby you’ll be rolling with me
Oh i’ll be on the sidelines rooting for my dime
Holding up my sign and it say
Go baby!
There my lady at
I said there my lady at
That’s my honey if I give her money she ain’t gotta pay me back
No you ain’t gotta pay me back
Hey hey hey hey
And I’ll forever give you my love cuz
When I’m down you always put a smile on me
And when all of my strength’s up, and I’m ’bout to give up
And I need a lift up, I hear her say
Go baby!
She loves me, she loves me more
Amour me, she assures
She adores me
Even when it’s up and down like see-saw
Surely, we can start from scratch like default
When they say you’re not my baby like Maury
You can tell ‘em that they’re telling a story
Testify like you’re telling a jury
And I’ll repeat like you said it before me
We undefeated like a veteran army
And we as heavy as an elephant, aren’t we?
Let’s take ‘em to the zoo, or better yet a safari
They want me to leave my Dame like the fella from Marcy (No!)
But we go way back like a set of Atari’s
From baby fat ’til we skeletons darling
“Me” starring “You” is what it says on the marquee
So let’s go give them a show, on my heart, get set, go!
Go baby!
And you’re my sure-fire, superstar, sure-shot, firecracker
extravaganza, fantastic, super-size with extra cheese
You best believe
That you’re my sure-fire, superstar, sure-shot, firecracker
extravaganza, fantastic, super-size with extra cheese
Yes indeed!
Where my lady at?
I said where my lady at?
Let’s find somewhere we can go crazy at
And for you baby I’ll be your maniac
Hey hey hey hey
And you don’t have to worry ’bout nothing
Cuz everytime I see you baby you’ll be rolling with me
Oh i’ll be on the sidelines rooting for my dime
Holding up my sign and it say
Go baby!
Cos that music got no groove, got no balls
No me hace bumpin’ bumpin’ bumpin’
Porque yo quero bailar con un ritmo mas nocturno mas profuno mas sensual
Basta ya de minimal!
Ha azt hittük, hogy a “Call your music minimal…” vicces volt, akkor Matias Aguayo Minimal című zenéje maga a kibaszott csoda, és a hét zenéje. A DJ Koze remix pedig a legnagyobb deep house átirat, amit a nyáron hallottam.
A számomra igencsak érdektelen felhozatal ellenére egy napot kint leszek, még pedig az utolsón. Ezt a programot terveztem be, aki akar, biztos megtalál:
19:00 DJ Dork (meduza)
21:00 LTC! presents Crimson, Chrom, Isu (meduza)
23:00 José González (Wan 2)
00:00 The Battle Live (meduza)
02:00 Naga (Cökxpon)
Charles Stross: Halting State
Nehéz nem szeretni egy ilyen regényt: több szálon játszódik, van benne egy csipetnyi cyberpunk, majdnem minden fejezetben belefutunk valami számítástechnikai mumbo jumbo szakzsargonba és egyébként is – az egésznek a nyelvezete annyira kool. Charles Stross valószínűleg élete legjobb sorait írta le a Halting State-ben, aminek bizonyos részeit valószínűleg magyarul sem érteném, de nem is érdekel. A kool-faktor egyszerűen mindent visz.
A szinopszis a következő: az edinburgh-i Hayek Associations-t kirabolják, de nem akárhogy. A cég profilja különféle mmorpg játékok gazdasági stabilitásának a biztosítása. A történet elején szám szerint tizenhét ilyen szoftver pénzügyeiért felel, amikor egyszer csak megjelenik egy csapat ork meg egy sárkány az egyik mmorpg virtuális bankjában, kifagyasztanak mindenkit, majd lelépnek a létező összes pénzzel. Persze azonnal kitör a pánik, így nemsokára a helyi rendőrség egyik őrmestere, egy törvényszéki könyvvizsgáló* és egy programozó dolgozik éjt nappalá téve azon, hogy kiderítsék, hogyan volt lehetséges egy ilyen tervet véghez vinni. Mondanom sem kell, hamar kiderül, hogy hiába fújtak meg közel harminc millió eurót a Hayektől, a művelet csupán a jéghegy csúcsa volt.
A Halting State csak annyira próbál cyberpunk lenni, hogy az olvasóban legyen egy olyasfajta érzés, hogy a leírtak akár könnyedén megvalósulhatnak tíz év múlva. Tudniillik 2016-ban játszódik a regény, amikor az autók egy részét már nem emberek vezetik, kamerák figyelik minden pillanatunkat, a rend őrei pedig speciális szemüveget hordanak, ami folyamatosan információkkal látja el őket a munkájuk során (ezt a virtuális hálózatot CopSpace-nek hívják, bár létezik például LawSpace is, de csak említésszinten van jelen). S lehet, hogy 2008-ban ez még hihetetlennek hangzik, de nem alaptalan. Elvégre gondoltuk volna 1998-ban, hogy az mmorpg tényleg akkora biznisz lesz mára, mint amekkora?
Izgalmas a cselekményvezetés annak ellenére is, hogy pofátlan lenyúlása a stílus szülőatyjától. A főszereplők szerethetőek, még ha nem is kerülünk olyan közelségbe velük, hogy teljesen beleéljük magunkat a helyzetükbe, így idővel sokkal inkább az érdekli az olvasót, hogy mi történt valójában, mintsem, hogy aggódjon a karakterekért. A koolság olykor sok corporate bullshittel párosul, aminek szerintem már nem lesz sokáig létjogosultsága a modern cyberpunkban, vagyis ez nem válik a Halting State előnyévé, de a szleng, a csattanós szövegű mondatok és maga az alapötlet elég jó ahhoz, hogy habozás nélkül utánanézzek Charles Stross további munkásságának a neten, és esetleg berendeljek még egy-két könyvet tőle.
*a törvényszéki könyvvizsgálók általában a peres ügyek és bűncselekmények után a szerződéseket és a pénzügyi tranzakciókat vizsgálják; sokszor a vállalatok már előre felbérlik őket, hogy igazolják a jóhírüket és integritásukat
Salvorral hallgatjuk Eytóék dubstep műsorát a Törésponton, és flesselünk a zenékre:
flynn in love üzenete:
jön a techno
flynn in love üzenete:
:D
salvor üzenete:
helyes :D
salvor üzenete:
de még megy a VAU VAU
flynn in love üzenete:
popsidubstep
flynn in love üzenete:
ahah
flynn in love üzenete:
ez jau
salvor üzenete:
ez elég prehisztorik
salvor üzenete:
darabolod a húst, jönnek a dínók
flynn in love üzenete:
kb
flynn in love üzenete:
:D
flynn in love üzenete:
wramwramwram
flynn in love üzenete:
:D
salvor üzenete:
ilyen hangok jönnek belőlem szarás közben néha
flynn in love üzenete:
:D
flynn in love üzenete:
fortyog a segged mi
flynn in love üzenete:
faszra éhes
flynn in love üzenete:
:D
salvor üzenete:
én az erőlködésre gondoltam :D
salvor üzenete:
másik oldalon jön :D
flynn in love üzenete:
:D
flynn in love üzenete:
na ez ratyi
flynn in love üzenete:
tuti eyto jön
flynn in love üzenete:
:D
salvor üzenete:
vasöntöde
salvor üzenete:
jamaikában
salvor üzenete:
:D
flynn in love üzenete:
jaja
flynn in love üzenete:
:D
flynn in love üzenete:
SZOLGATÁBOR
salvor üzenete:
lol :D
flynn in love üzenete:
ez jau
salvor üzenete:
na most felment az rnb énekesnő
salvor üzenete:
a szolgatábor szinpadjára
…
flynn in love üzenete:
ez ilyen
flynn in love üzenete:
SORTŰZ
flynn in love üzenete:
egymás után lesújt mindenki
flynn in love üzenete:
na most, már ritmusra sújtanak
flynn in love üzenete:
úgeci
flynn in love üzenete:
ez olyan, amikor
flynn in love üzenete:
a nagy sárkány lángtengerbe borítja a várost
flynn in love üzenete:
amikor az a wrrrrrrrrr hang van
flynn in love üzenete:
akkor köpi a lángot
salvor üzenete:
lol
salvor üzenete:
:D
flynn in love üzenete:
most meg ennél a tyutyutyunál
flynn in love üzenete:
épp lépeget
flynn in love üzenete:
és a katonák osonnak felé
flynn in love üzenete:
óvatosan
flynn in love üzenete:
:D
flynn in love üzenete:
azért bazmeg
flynn in love üzenete:
nagyokat lehet flesselni erre a zenére
flynn in love üzenete:
NA
flynn in love üzenete:
megjelent a nő fehér lovon
salvor üzenete:
most lőnek már rá
flynn in love üzenete:
MINDJÁRT NEKIMEGY A SÁRKÁNYNAK
flynn in love üzenete:
LÁNGTENGER
salvor üzenete:
a lézerfegyverrel
flynn in love üzenete:
ÜTKÖZET BAZMEG
flynn in love üzenete:
most romantikus jelenet van épp
flynn in love üzenete:
a sárkány közben feléget pár házat unalmában
salvor üzenete:
de belehörög a sárkány
salvor üzenete:
:D
salvor üzenete:
de most hallod
salvor üzenete:
lövik a lézert belé
salvor üzenete:
:D
flynn in love üzenete:
:D:D:D:D:D
flynn in love üzenete:
ŰRHAJÓ JÖN!
salvor üzenete:
:D:D
flynn in love üzenete:
ez mindjárt intergalaktikus harc lesz
salvor üzenete:
győzelmi zene már
flynn in love üzenete:
jaja, a sárkány már vérben van
flynn in love üzenete:
de azért még
salvor üzenete:
tiszta hegylakó
flynn in love üzenete:
kb.
flynn in love üzenete:
:D
salvor üzenete:
most a fegyvereket próbálgatják
salvor üzenete:
na most beszopták
salvor üzenete:
visszajött a genya
salvor üzenete:
:D
flynn in love üzenete:
SÚJTÁS, GECI
És megyünk tovább.
Steinski – What Does It Mean? 1983-2006 Retrospective (Illegal Art)
Bersarin Quartet – s/t (Lidar)
VA – Hardfloor – Tales Of The Unexpected 3 (Platipus)
Lindström – Where You Go I Go Too (Feedelity)
VA – Daniele Baldelli & Marco Dionigi – Cosmic Disco?! Nah… Cosmic Rock!! (Eskimo)
Stephanie McKay – Tell It Like It Is (Muthas Of Invention)
Syclops – I’ve Got My Eye On You (DFA)
Peter Broderick – Float (Type)
X-102 – Rediscovers The Rings Of Saturn (Tresor)
Morgan Geist – Double Night Time (Environ)
Milosh – iii (!K7)
VA – Defected Presents Charles Webster (Defected)
X-Press 2 – Raise Your Hands (The Greatest Hits) (Skint)
Octogen – Gindofask (Soma)
Szerda délelőtt kikísértem Nórit az állomásra, mert megint hívta a kötelesség Balatonra, úgyhogy most majdnem két hétig punnyadok, meg szomorkodok, hogy nem lehetek vele. Ehhez képest azért az elmúlt két nap úgy telt el, hogy alig éreztem pár órának az egészet. Hehe.
Szerdán haveri körben volt társasjáték délután (Munchkin, kurvanagy fun), ami persze a szokásos pasis eszmecserékkel telt a nőkkel kapcsolatban. A tetőpont az volt, amikor Kati elkezdett csuklani valamitől, Laci meg benyögte, hogy ez attól van, hogy gyengék a szopóizmaid, bébi. Azt hittem, kizuhanok a székből :D.
Persze este azért lenéztem a Krushra is (10 percre voltam tőle), de engem már nem fogott meg. Negyedik alkalommal láttam, és mindig csak egyre gyengébb. Nem volt amúgy rossz, amit csinált, csak ez már nekem nagyon sötét, és hiányolom azt a dinamizmust, energiát, amit korábban képviselt a pali. Persze biztos közrejátszott a hely is (ZP, lol), meg hogy világos volt, és nagy tömeg, de zeneileg nem volt valami ütős. Mondjuk egy hármast érdemel. Annak viszont örültem, hogy legalább egy tucat ismerősbe belebotlottam.
Tegnap fodrászoltam, Roland mutterjával megbeszéltük a világ folyását, este meg elmentünk eytoékkal a Scubára, merthogy az dubstep és jó. Én laikusként mentem le; ismerkedek a dubsteppel, tavaly még nem tetszett, idén már vannak jó dolgok benne, és a tegnap után biztos intenzívebben fogom fogyasztani az ilyen zenéket. A hazai dubstep közösséget mondjuk kicsit kamunak érzem: látnotok kellett volna a döbbenetet az emberek arcán, amikor Scuba még harminc perc után is detroit technót játszott. Mondtam is eytónak, hogy szerintem én érzem magam most a legjobban.
Aztán jött egy adag dubtechno, egy nagyon ütős kísérleti kiállás (Boards Of Canada utánérzéssel), s végül, jó hetven perc után megjöttek a dubstepek. Nem volt rossz, de a második óra nálam meg se közelítette az elsőt. Azt viszont elismerem, hogy a dubstep kezd nagyon megérni: olyan dolgok szóltak, hogy a pofám leszakadt (ja, és ilyenkor már ugye táncolt mindenki, mert hát dubstep, és erre ugye kell). Kicsit amúgy olyan érzésem volt, mint amikor az első breakbeat bulijaimba mentem: kis közönség, hétköznapi emberekkel, semmi kiöltözés meg baromkodás. Aztán már nem is tudom mi volt, csak arra emlékszem, hogy felbaszták a fényeket valami atmoszférikus dubstepnél, én kinéztem oldalra, és csak azt láttam, hogy vagy másik negyven ember mozog velem együtt ugyanarra a ritmusra, teljes összhangban. Kibaszottul rokkolt.
Ma meg kivégeztem a Deus Exet. Először életemben! Nem hiszem, hogy kimozdulok este, két buli elég volt most. Nóri leszedette velem a Múmiákat, majd azokat fogom nézni (még nem láttam őket).
Holnap meg júliusi chart.
