slow

dEus – Slow.

Legyen ez a hét zenéje.

az új booka shade album

Tudom, hogy korai róla még beszélni, mert csak május végén jelenik meg az új Booka Shade album, de most már vagy két hete hallgatom, és egyáltalán nem akkora eresztés, mint amekkorát mindenki vár tőlük, de így is van rajta pár olyan szám, amitől egyszerűen összefosom a bokámat. Annyira fasza cyberpunkos urban street feelingje van helyenként a korongnak, hogy azt sem tudom, mi van. Letisztult, finom elektronika, Deus Ex(!) életérzés, neonfényekbe öltözött ázsiai piacnegyedek, trashy arcok. Oké, helyenként nem működik annyira jól, mint amennyire az előző mondatból pár hozzám hasonló mániákus asszociálna, de amikor minden rendben van, akkor tényleg csak a VR szemüveg hiányzik és a táncoló adatörvénnyé változó világ.

A Booka Shade nagyon sokra fogja még vinni, mint ahogy a Get Physical is. Ezek a srácok megközelíthetetlen magasságba emelnek mindent.

van mire

flynn üzenete:
ó bazmeg, ne is mondd
flynn üzenete:
amikor elköszöntem tőled :D
flynn üzenete:
és lementem az aluljáróba :D
flynn üzenete:
rögtön összefutottam haverom exnőjével :D
flynn üzenete:
aki valami faszit ölelgetett ott
flynn üzenete:
mert egyébként onnan kb. 1 percre laknak
flynn üzenete:
mondták, hogy mennek fel happy hour-olni :D
flynn üzenete:
és, hogy
flynn üzenete:
tudják, hogy nagyon parasztok
flynn üzenete:
és nem illik ilyet
flynn üzenete:
de
johnny sim üzenete:
:D
flynn üzenete:
van egy fölös sörük
flynn üzenete:
és nem akarják kidobni
flynn üzenete:
és ugye meginnám-e helyettük
flynn üzenete:
:D
johnny sim üzenete:
:D:D:D
flynn üzenete:
és akkor most lehetne ilyen vágás
flynn üzenete:
hogy flynn áll a mozgólépcsőn, megy lefele
flynn üzenete:
és piál már megint.
flynn üzenete:
:D:D:D
johnny sim üzenete:
“húú bazdmeee”
flynn üzenete:
aztán nem tudom mi történt
johnny sim üzenete:
:D
flynn üzenete:
de a következő emlékem, hogy a megállóban beszélgetek valami munkásbrigáddal
flynn üzenete:
és osztják, hogy soha ne nősüljek meg
flynn üzenete:
mert a nők kiszipolyoznak és elveszik mindenemet
johnny sim üzenete:
:D:D:D
flynn üzenete:
aztán előkerült náluk is 3 üveg sör
flynn üzenete:
elengedtünk egy buszt, és ittunk tovább
flynn üzenete:
és hát hallod
flynn üzenete:
fényes nappal hazamenni
flynn üzenete:
ÓTVARUL SZAR
johnny sim üzenete:
:D
flynn üzenete:
de legalább
flynn üzenete:
emlékszem az estére
flynn üzenete:
\m/
johnny sim üzenete:
van mire

már megint mit csinálok gondolatban

Még nincs eredmény, de kétségbeejtően jónak érzem a statisztika szigorlatomat. Megcsináltam mind a négy feladatot, írtam majdnem mindenhova szöveges választ. Egyszerűen kiszámoltam mindent, és tök hihető eredmények jöttek ki. Mondjuk arra már nem volt időm, hogy leellenőrizzam a számításokat, de úgy se lett volna türelmem hozzá.

S azóta jó a kedvem, habár nagyon nem jött jól, hogy tegnap este megtudtam, hogy az április 7-i spanyol zárthelyit előrehozták hétfőre, mert NEHOGY NYUGTA LEGYEN AZ EMBERNEK KÉT PERCIG BAZDMEG, de ugyanakkor mégis van bennem valami “leszarom, úgyis megcsinálom majd valahogy” érzés.

Tegnap tudtam írni két cikket. Hosszú hetek óta először tudtam úgy írni, mint régebben: jöttek a szavak, gondolatok megállás nélkül. Sok zenét hallgatok most megint. Meg olvasgatok is. Meg új frizurám van. Meg a Roland tegnap szarrávert biliárdban. Hogy rohadna meg. Ez az őrült hazafele jövet éjfélkor letolta mindkét ablaküveget, és elkezdte bömböltetni a himnuszt teljes hangerővel, miközben 10-zel kolbászolt az utcánknál. Én meg minden szép nő pináját nyalogatom gondolatban. Komolyan nem vagyunk mi normálisak, ha összekerülünk.

anders ilar

Szóval, annak ellenére, hogy anno egy darabig becsületesen linkeltem be a Fabric podcasteket, gondolom egyértelművé vált számotokra, hogy ez nem az én műfajom. Hiába van ingyen, meg gyakrabban, mint egy bolti forgalomba kerülő dj mix, egyszerűen nem élnek tovább a gépemen egy hallgatásnál (a kettőt már tényleg nagyon-nagyon kevés éri meg). Épp ezért ajánlom most hevesen Anders Ilar mixét, ami a Resident Advisorről tölthető le, még olyan jó két hétig szerintem, és már most négyszer meghallgattam.

Ha minden podcast ilyen színvonalú lenne, akkor valóban nem vásárolnék cd-ket. Nagyon okosan felépített skandináv techno: hol alakzatokban, mintákban gondolkodik és nagyon tudományos, hol melegséggel és színekkel tölti ki a zord és hideg tájakat. Van rajta egy csomó saját szerzemény, különösen a végén. Azt kell mondanom, hogy Anders Ilarból egy nagyon jó zenész lett. Nekem a korai megjelenései annyira nem feküdtek, de szinte minden tetszik, amit mostanában csinál. A zenéje okos, intelligens és romantikus technokrata ember benyomását kelti bennem.

your everyday hero

Már le akartam írni tegnap is, de este fáradt voltam.

Tegnap a trolin rosszul lett egy nő. Nem nagyon tudtam megállapítani az életkorát, de olyan harminc körül lehetett. Ami a legdurvább, hogy kishíján összeesett, és senki nem sietett a segítségére rajtam kívül. Szerencsére pont elkaptam, mielőtt elesett volna, és leültettem, majd odamentem a sofőrhöz, hogy álljunk meg, mert egy nő rosszul van. Pont jött úgyis a megálló, a sofőr kijött megnézni, hogy mi történt, majd megkért, hogy hívjam ki a mentőket. Már épp az ügyeletessel beszéltem, amikor a nő közölte, hogy mégsincs annyira rosszul, és a troli úgyis megáll egy kórháznál, majd oda bemegy. Mondtam neki, hogy bekísérem, mert látom, hogy nagyon rosszul van, mire elkezdett még zokogni is, hogy nekem mi közöm van ő hozzá, meg úgy sem tudok segíteni. Nehéz erre mit mondani: azt válaszoltam, hogy elég nagy bűntudatom lenne, ha ott hagynék egy embert, aki szemmel láthatóan segítségre szorul. Ez volt a legőszintébb válasz, ami eszembe jutott. Mentünk tovább, mire a kanyarnál még jobban elkezdett reszketni, meg bőgni. Ekkor a hátára tettem a kezem, picit megsimogattam és mondtam, hogy próbáljon meg megnyugodni, nem lesz semmi baj. Erre tök sértődötten rám nézett, hogy veszem én le a kezemet róla, és mit képzelek, hogy nyugtatgatom, meg különben is hagyjam már békén őt. Oké, mondtam, senki nem erőltet rád semmit, vigyázz magadra, jobbulást. Majd leszálltam a következő megállónál és elindultam hazafele.

Az egy dolog, hogy az emberek nem segítenek a másikon. Télen is nem egyszer láttam már, hogy valaki megcsúszik a havon és átlépnek rajta. De, hogy valaki segít, és utána ez a hála… Furcsa. Ettől független azért a jövőben is megteszek minden tőlem telhetőt.

gondolatfosás

Mostanában elég nehéz írni. Bármit.

Olyan furcsa újabban minden. Új dolgok foglalkoztatnak és kötik le a figyelmemet, miközben a rég megszokott és kedvelt dolgok már nem érdekelnek többé. Nem lehet mihez kezdeni ezzel, csak elfogadni, de ez a legkeményebb rész. Semmi sem mehet könnyen, különben nem is lenne értelme az életnek.

Nem unatkozom. Mondhatni pezseg az élet körülöttem, és én szerves része vagyok ennek a pezsgésnek. Ott van ugye az iskola, meg a hatodik félév, aminek sikerülnie kell, és én mégis annyira motiválatlan és fáradt vagyok hozzá. Csütörtökön futok harmadszor neki a módszertaninak, már csak a statisztika van hátra, de komolyan bazmeg, kikészít. Totális agyfaszt kapok tőle, és egyszerűen nem tudom feldolgozni, hogy én, aki alapvetően jó volt matematikából, és mindent meg tudott érteni, amit nagyon akart, szóval én nekem fejfájást okoz a tankönyvből nem egy fejezet. Szétbasz idegileg. S persze tudom, hogy hozzáállhatnék az egészhez úgy, mint a többiek, hogy majd jól kipuskázom és évekkel később röhögök egy jót az egészen, de nem megy. Soha nem puskáztam, és most sem akarok, tehát van még bő három napom, hogy megvilágosodjak. Az biztos, hogy ha megcsinálom, többnapos ünneplés fogja kezdetét venni.

Tegnap Dzsonival elmentünk a Corvintetőre megnézni azt a detroit techno bulit, amit meghirdettek, és hát nagyon állat volt. Esküszöm, úgy mentünk el, hogy azt se tudtuk, hol van a hely, csak hogy valahol a Corvinnál, és kajakra nem vágtuk a vendég dj nevét se. Soha nem mentem még így bulizni, és baromi jó volt. Klassz a hely, igazi warehouse feelingje van, mégha az ötödikre is kell felmászni ezért. Apu azt mondta, hogy már az ő idejében is bár volt ott sanzonnal meg komédiával. Én meg frankón ott táncoltam, és esett le a pofám az ámulattól, hogy az a feka mennyire elhozta Detroitot nekünk, és egy mennyire slágermentes, de mégis felejthetetlen szettet hozott össze.

S akkor ugye a barátnő-téma. Ami igazából nincs is, de Roland barátomnak és pár haveromnak hála sose tudok menekülni előle. Tudom, hogy örülnöm kéne neki, hogy mennyire számít nekik a boldogságom, és, hogy nekem jó legyen, de úgy érzem, hogy most már tényleg kicsit sok, és nekik fontosabb ez, mint nekem. Mármint, jó, nyilván jó lenne, ha lenne valaki az életemben, de egyszerűen nincs, és még csak nem is ismerik senkit, akivel tudnám, hogy boldog lehetnék. Illetve, ott a Dorka, akivel szerintem annak ellenére is jó lenne, hogy jelenleg egy ideje különféle szeretőkkel veszi körbe magát és a legrosszabb életű csaj, akit valaha ismertem, de mégis azt súgja bennem valami, hogy működne. Persze ő nem akarja, mert hát akármennyire is szeret engem, de nem úgy, és sajnálja, és persze még jobban sajnálom én is, de könnyedén tovább lépek, mert nem tudok megállni sosem.

Tudom azt is, hogy balra lent azt írom, hogy két könyvet olvasok, miközben nem is, mert kiolvastam a héten egy harmadikat, és kaptam tegnap egy negyediket, de majd változik ez is. Régen annyira összpontosítottam arra, hogy minden téren minden precízen, kiszámíthatóan rendben legyen magam körül, most meg annyira nem, hogy megijedek tőle, de ugyanakkor élvezem is, és izgalomba hoz. És ez most jó. És soha nem hittem volna, hogy azt mondom egy Crystal Castles albumra, hogy kibaszott jó, mint ahogy legszívesebben leütném Anthony Gonzales tökeit, mert valami förtelmesen szar lemezt készített, és nem erre vártam több mint három évet. És már megint nem tudom, hogy hogyan jutottam el onnan fentről idáig, mert már a gondolataimat sem tudom rendbe rakni, és visznek amerre visznek. Aminek persze a kultblog issza meg a levét, de nem tudok mit tenni. S, hogy őszinte legyek, nem is nagyon érdekel. Nem akarok pletykálni, meg gecizni, meg elmondani mindent, mert tudom, hogy én is hibás vagyok meg fasz, de csalódtam a főszerkemben, és ezt fel kell most dolgozni, ami nem megy könnyen. Hagyjuk is, na.

Aludjunk.

ANDREW WEATHERALL @ MERLIN

plaid + kode9 @ a38

sci-fi, második rész

Totálisan lelkendezve hirdeti a Galaktika, hogy már előkészületben van a sorozatuk következő darabja, Jonathan Lethem Amerikai amnézia című munkája. Talán először vagyok olyan szituációban, hogy magyar nyelven megjelenik valami, amit már évekkel ezelőtt elolvastam angolul, ezért leírnám a hírrel kapcsolatban felmerült gondolataimat:

- A könyv annyira érdektelen volt, hogy erre a blogra sem írtam róla semmit.
- Olvasható a link alján a promóciós bullshit, hogy “Philip K. Dick köszöni, jól van, és töretlenül alkot tovább. Csak most épp Jonathan Lethemnek hívják.”, amivel tök egyértelművé válik, hogy a Galaktika az Agave olvasóinak szeretné eladni az Amerikai amnéziát. Elszomorítónak találom, hogy Magyarországon még mindig úgy lehet csak eladni valamit, hogy egymás táborát happoljuk el pár kiadvány erejéig egymástól, ahelyett, hogy kialakítanánk a sajátunkat. Arról nem is beszélve, hogy egy halott íróval viccelődünk, ami számomra kissé morbid.
- Még anno írtam az Agavénak egy levelet, hogy tervezik-e kiadni a könyvet, mert valóban, szerintem is a magyar olvasók érdeklődését felkeltheti, mire ők is annyit válaszoltak, hogy olyan gyenge iromány, hogy nincs értelme.
- Azért az Amnesia Moon-t Amerikai amnéziára fordítani igencsak gyenge cím. Lehetett volna még agyalni rajta egy kicsit.

Kifejezetten örülnék annak, ha végre nem csak az évtizedek óta jól bejáratott nevek és követőik könyvei jelennének meg itthon sci-fi témakörben. Persze rögtön tudok egy ellenpéldát mondani: a Delta Vision az év elején kiadta Geoff Ryman 2004-es Air című regényét (természetesen Levegő a magyar cím), amit nemhogy jelöltek a Philip K. Dick-, British Science Fiction Association-, John W. Campbell- és British Fantasy Society-díjakra, de az Arthur C. Clarke-díjat meg is kapta (RIP). Ilyen, modern műveket szeretnék magyar nyelven látni minél többször a könyvesboltokban.