You are currently browsing the monthly archive for augusztus, 2007.
Új EP-vel jelentkezik októberben a los angeles-i Daedelus, akit nagyon szeretünk. Tavalyi, Denies The Day’s Demise című lemeze zseniális volt, és az új bakelit, a Fair Weather Friends sem akármilyen. A palinak lassan már három éve talonban van még egy nagylemeze a Ninja Tune-nál, jó lenne, ha végre megjelenne az is. Ami az új kiadványt illeti: öt vadonatúj zene, szédületes elektronika. Pattogó beatek, táncolos négynegyedek, laza broken beat. Jó anyag.
Daedelus – Fair Weather Friends EP
A1 Fair Weather Friends
A2 My Beau
B1 Hermitage
B2 El Subidon
B3 Bonjour
Videoklip:
Baromi messze van még a Counter második cd megjelenése (ez ugye a Ninja Tune új sublabele, amit még egy évvel ezelőtt indított), de azt kell mondanom, hogy megéri kivárni. Bemutatkozik ugyanis a The Heavy csapata, és egy rettenetesen jó kis albumot dobtak össze. Sajnos nem valami hosszú (34 perc), de szinte minden zenéje aranyat ér. Néha nagyon súlyos, belekig ütő basszusokkal, máskor rendkívül aranyos csajozós dumákkal van megrakva a lemez, ami a funk, soul, blues, rock és minimális experimental elemekből vegyít. Keressétek majd a cuccot tudatosan!
The Heavy – Great Vengeance And Furious Fire
01. That Kind Of Man
02. Coleen
03. Set Me Free
04. You Don’t Know
05. Girl
06. Doing Fine
07. In The Morning
08. Brukpocket’s Lament
09. Dignity
10. Who Needs The Sunshine?
Borzalmasan gyenge horror. Itthon Dermesztő Szél címmel már kapható dvd-n, de ez még 990-et sem ér, nemhogy a mostani 2990-et. Két fiatal autóbalesetéről szól a film egy rég elhagyatott kerülőúton egy erdő közepében, ahova persze szenteste előtt egy nappal a -35 fokban a kutya sem jár. Túl kell élniük az éjszakát, de hamar kiderül, hogy kísértetlakta helyen vannak, és mire kihajnalodik, minden borzalomra rádöbbennek. Ennyi.
Nem félelmetes, nem jó a sztorija, végig sötét van és semmi értékelhető jelenet nincs benne. Még csak a csajból sem látunk semmit. George Clooney állítólag executive producer volt, és bár nem tudom, hogy ez mit jelent, de reméltem, hogy legalább valamiféle színvonalat biztosít. De nem. Komolyan. Ez az igazi 1/10-es film.
Diplo az elmúlt három évben félisteni magasságokba emelkedett nálam, nem elég, hogy zseniális producer, eszement jó dj, de azt is nagyon tudja, hogy hogyan kell átemelni a múltat a jövőbe. A Hollertronix című bakelitsorozat ennek a részletes dokumentálása (ugyanilyen címmel partisorozata is van), mai-tíz-húsz-harminc éves slágereket dolgoz fel ezeken a saját beatjeivel, és a végeredmény mindig őrjítő. A napokban jelenik meg a kollekció hetedik része, és ismét remek dolgok találhatók a tizenkétinchesen! Az A oldalon többek közt Kim Carnes örökzöldjét, a Bette Davies Eyes-t hallhatjuk, de van egy Daft Punk átirat is, míg a B oldal a Justice felemás gigaslágerének, Michael Jackson felejthetetlen Smooth Crimináljának és Dee-Lite Groove Is In The Heartjának a feldolgozásait tartalmazza. Hibátlan.
Szétbaszós videoklippek:
Diplo – Live In Helsinki (Beatles)
Diplo @ Smart Bar (ebben a videóban úgy buliznak az emberek, ahogy a budapestiek sohasem fognak)
Diplo – Live In San Francisco (Justice)
Diplo @ Banana Split (Ass & Titties)
Diplo – Live In Dublin (Diplo Rhythm)
Az utóbbi pár évben meglepetésszerűen ritkán vagyok beteg (hat-hét évvel ezelőtt évi három-négy alkalommal mindig volt valami bajom), de amikor elkapnak a bacik, akkor aztán rendesen szétbasznak. Körülbelül szombat óta érzem magam kifejezetten szarul, és ma már mondjuk jobb a helyzet sokkal, és a közérzetem is ismét jó, de olyan szinten bepunnyadtam, és nincs kedvem semmihez, hogy már az unalom kerülget (az meg egyszerűen kurvaszar, hogy egy 21 fokos szobában ülök 38 fokos lázzal, és úgy izzadok, hogy délelőtt tíz óta a harmadik pólómat veszem át).
Ki mit szokott csinálni, ha beteg? Olvasni már nincs kedvem, öt nap alatt három könyvet kivégeztem, a filmekkel szintén így vagyok többszörös számban. Mi a faszt lehet még ilyenkor csinálni? Jelenleg mondjuk az Xlr8r magazint olvasom, de ez se fog tovább tartani pár óránál…
Fuck :’(
GLOBAL UNDERGROUND 033: LAYO & BUSHWACKA! – RIO DE JANEIRO
Persze csak hivatalosan, hiszen az Easy To Assemble warezban jócskán a tervezett megjelenése előtt kiszivárgott a netre még 2003-ban, és aztán pont ezért nem is jelent meg soha. Ennek köszönhetően tehát ez a hivatalos harmadik Chicane nagylemez, ami hét évvel a klasszikus Behind The Sun után jön, és rendesen mutatja, hogy Nick Bracegirdle sem egy mai gyerek már, és rég nem tud akkorákat alkotni, mint a kilencvenes években. Mindettől független a Somersault nem egy annyira rossz album, mint képzelnénk, a számok fele egészen rendben van. Az Easy To Assemble hangzásvilágát követi, ráadásul Chicane két számot át is emelt arról a bizonyos meg nem jelent albumról.
Chicane – Somersault
01. Stoned In Love
02. U R Always
03. Come Tomorrow
04. Nothing
05. Arizona
06. Spirit
07. Far Away From You
08. Turning Corners
09. Way I’m Feelin’
10. Time Of You’re Life (itt csak én érzek súlyos helyesírási hibát?)
Videoklippek:
Chicane – Stoned In Love
Chicane – Love On The Run
Chicane – No Ordinary Morning
Chicane – Don’t Give Up
Chicane – Saltwater
Chicane – Offshore
Chicane – Sunstroke
Beteg vagyok. Köhögök és fújom az orrom. Szombaton még lázam is volt. Az a legjobb az egészben, hogy a családom le se szarja. Nem én vagyok itthon a gyógyszerfelelős, már két napja könyörgök apáméknak, hogy nézzenek szét, hátha van valami pirula köhögés ellen, de eddig nem csináltak semmit. Komolyan az lesz, hogy holnap eltolom a belemet az orvoshoz, aki felír majd legalább kétfajta gyógyszert, amiket kiváltok legalább kétezer forintért, aztán hazajövök, és apámék jól lebasznak majd, hogy minek vettem meg, amikor van belőle itthon is.
Remek érzés betegnek lenni. Igazán.
Philip K. Dick: Dr. Vérdíj
Végre ismét egy igazán jó Dick regény az Agavétól. A bolygót atomrobbanás sújtja, és az egész történet a túlélésről szól, igazi posztapokaliptikus környezetben, mutáns vadállatokkal és elkorcsosult emberekkel. Maga a történet teljesen másodlagos, a prímet a szereplők viszik, akik olyan egyediek egytől-egyig, hogy már csak azért kezet ráztam volna anno a faszival. Nem lövök le viszont semmit.
Verdikt: ötből öt. Ultramasszív. Simán olvastam volna még kétszáz oldalt belőle.
Csúcsszuper Mr. Scruff és borzalmas közönség. A Hypnosis-féle breakbeatről dub, house és techno levezetés, majd másfélóra után utazás a hetvenes évek jazz világába, és háromig meg sem álltunk. A zene hibátlan, a tömeg elégséges, így összesen 3,5/5.
S ezzel zárom idei szigetes soraimat.
