You are currently browsing the monthly archive for július 2007.
Salvor folyton oltogat, hogy ne gyalázzam már mindig a minimaltechnót, erről meg amúgy is akartam már írni, úgyhogy most kivételesen pozitív poszt születik erről a stílusról. Idén február huszadikán a Spectral Soundon (Ghostly International sublabele) megjelent egy Death Is Nothing To Fear névre keresztelt háromszámos bakelit, amit ebben a hónapban követett egy második rész is, és nagyon rendben van mindkét korong. Az előadók közt vannak ismertebb nevek is: Audion (aka Matthew Dear), Bodycode (aka Alan Abrahams) és Mikael Stavostrand. A többiről sok lövésem nincs, de a James T. Cotton és Plan Tec munkája még nagyon odatesz. A linkeken bele lehet hallgatni a cuccokba, érdemes.
VA – Death Is Nothing To Fear 1
A1 Audion – I Gave You Away
B1 Pär Grindvik – Casio
B2 Bodycode – Exciting Ride
VA – Death Is Nothing To Fear 2
A1 James T. Cotton – 2 Keys
A2 Mikael Stavostrand – Can You See Thru My Eyes
B1 Plan Tec – Espias Psiquicos (Jonas Kopp Remix)
B2 Geoff White – Apartmental
Iain M. Banks: Holtpont
Banks legutolsó magyarul kiadott könyve azt igazolja, hogy még a legjobb íróknak is vannak szar dolgai. A Kultúra-ciklus eddigi darabjaihoz képest (Emlékezz Phlebasra, Játékmester, Fegyver a kézben) a Holtpont förtelmesen gyenge, a Banks-től megszokott pörgős akció és dinamizmus teljesen hiányzik. A történet is eléggé kamu, de legalább izgalmas. A galaxisunk egyik távoli pontjában ismét felüti magát az a különös jelenség, amit közös megegyezés alapján mindenki csak holtpontnak hív; ezután van a nagy semmi, legalábbis még senki nem tért vissza egy holtponton túlról, így nem lehet tudni, hogy ez átjáró-e más univerzumokba, vagy tényleg a teljes megsemmisülés van utána.
Mivel a jelenség eléggé aggresszíven viselkedik az őt vizsgáló hajókkal szemben, a Kultúra egy “régi motoros” ügynököt bíz meg azzal, hogy lopja el egy halott nő letárolt személyiségét, aki ötszáz évvel ezelőtt szemtanúja volt az ezelőtti utolsó holtpont jelenségnek, és szedjen ki belőle minden információt. Persze egyből megtudjuk, hogy ki(k) akárják ezt meghiúsítani, és persze seperc alatt kiderül, hogy főhősünk számára miért is nehézkes a feladat elvégzése: ugyanazon a hajón pihen volt szerelme, ahova a letárolt másolatért megy… Eközben pedig a különféle hadi- és szállítóhajók csak úgy gyűlnek a holtpont körül és a nézeteltéréseik miatt már a levegőben lóg az idegen fajok közt a háború kitörése.
Szóval, a történet tényleg nem rossz, a megvalósítás annál inkább. Banks mindent tízszer hosszabban ír le, mint kéne, és szinte minden fejezetben teljesen felesleges kitérőket tesz. Nem egy jelentéktelen dolognak a múltját hosszasan ismerteti, így a Holtpont baromira vontatott lesz, s bár ez az egyik legrövidebb Banks regény eddig (~470 oldal, a többi ~520-600 közötti), mégis a leghosszabbnak érezzük. Ahogy viszont elnézem, van akiknek ez az első Banks mű, ami kifejezetten bejön (lásd például az Index könyvesblogját, ahol maximális értékelést kapott).
Verdikt: két és fél pont az ötből. Fix, hogy nem fogom újra elolvasni.
A félreértések elkerülése végett: a The Tuss mögött nem Aphex Twin van. Ezt a borító világosan megmondja, nem értem, hogy pár magyar helyen miért állítanak valótlant. Ettől független nem kizárt, hogy Richard D. James keze is benne van valamennyire a dologban, hiszen a Rushup Edge a kiadójánál jelent meg, és nagy hasonlóságot mutat a munkáival. Kissé sajnálom, hogy a lemezen csak hat szám van (~32 perc), ugyanis mind nagyon komolyak, simán jöhetett volna belőlük vagy még ennyi. Úgy tűnik, hogy új csillagot köszönthetünk az experimentális zenék világában.
The Tuss – Rushup Edge
01. Synthacon 9
02. Last Rushup 10
03. Shiz Ko E
04. Rushup i Bank 12
05. Death Fuck
06. Goodbye Rute
Régóta szerettem volna már írni az alábbiakban röviden bemutatásra kerülő magyar blogokról. Természetesen mindegyik zenei, és nagyon szeretem őket. Ha időtök engedi, akkor hetente legalább egyszer látogassatok el rájuk ti is:
ÓRIÁSI BLOG: mostanában ez a kedvencem. Alapvetően indie rock és rock előadókkal és lemezekkel foglalkoznak, de e mellett nem restek beszámolni a mainstreamebb elektronikus zenékről sem, illetve filmajánlók és koncertbeszámolók is olvashatóak. Így kell jó zenei blogot csinálni, minden elismerésem a srácoknak.
Kultblog: relatíve friss kezdeményezés, az alapkoncepciót és felépítési ötleteket még anno jómagam raktam le az alapítótag és egy lány társaságában, aki az indulást aztán szintén nem várta meg. Akkoriban kicsit bűntudatom volt amiatt, hogy cserben hagytam Oizyst, de úgy tűnik, hogy össze tudott szervezni maga köré egy kisebb csapatot, és nemrég elindultak. Főleg kevésbé ismertebb elektronikus zenékről, filmekről és könyvekről lehet itt olvasni, illetve elvétve estbeszámolókról is.
Noisebox: sajnos koránt sem frissül olyan gyakran ez a site, mint szeretném. Ettől független sok jó kritikát kiposztoltak már, alapvetően ambient, glitch, dubstep, hiphop és electro stíluskörökben.
Riszpekt.
DJ Kicks mixed by Thievery Corporation
A tavasz hajnalán foglalkoztam már behatóbban kedvenc mixsorozatom egyik darabjával, és most erőt vettem magamon, hogy egy másikról is többet értekezzek két rövid bekezdésnél. Sőt, idővel szeretnék mindegyikről írni pár kimerítő gondolatot (persze, ha ilyen tempóban haladok – és ilyenben szándékozok – akkor majd talán tíz év múlva meg is leszek mindegyikkel).
Ideig-óráig kedvezményesen kapható még a washingtoni Thievery Corporation remekbeszabott mixe, amivel egyszerűen bűn nem rendelkeznie egyetlen downtempo rajongónak sem. Kétségtelen tény, hogy a lounge / nu jazz / bossa nova / downtempo / lo-fi szuperötös időszaka most már végleg lecsengett, és nyugodtan temethető, de az elmúlt tizenöt évben olyan bőséges felhozatallal látott el minket, hogy időtálló darabok természetesen jócskán akadnak. Talán a legerősebb a Thievery Corporation produkciója, amire tudatosan, vagy véletlenül, de szinte csak örökzöld számokat sikerült ráválogatnia Eric Hiltonnak és Rob Garzának. A kiadványnak azért van még meglepően nagy ereje, mert a megjelenésekor csak 1999-et írtunk, a duó még csak épphogy a második albumán dolgozott, és a félúton található Coming From The Topot exkluzív matériaként szivárogtatták ki az egy évvel később érkezett The Mirror Conspiracyről.
De persze e mellett annyi minden különlegességről – sőt, csemegéről! – kell beszélnem, hogy a Coming From The Topot nyugodtan el is felejthetjük. Szinte minden, mára nagy respekttel rendelkező kiadónak/formációnak van egy-egy korai kiadványa/szerzeménye ezen a mixen, és ezeket így összegyűjtve végighallgatni egyrészt öröm, másrészt pedig hiteles bizonyíték arra, hogy ezek a labelek és emberek miért olyan elismertek ma. A lemez Les Baxterrel indít, aki majdnem negyven évig meghatározó alakja volt a lounge-nak, majd egy compostos munka követi az A Forest Mighty Black-től. A koktélhangulat pár perc után máris megvan, egzotikus dobok, szitárok, pszichedelikus hangok és laza beatek jönnek-mennek, megállás egy pillanatra sincs. Ez tényleg egy olyan mix, amit hátradőlve, vagy fekve a legjobb élvezni.
A továbbiakban jön a DJ Cam-féle Success-nek a zseniális Thievery Corporation remixe, majd a Ninja Tune-on sokáig tündöklő Up, Bustle & Outtól egy egzotikus indiai darab, és máris az Explorationnél vagyunk, ami akkora downtempo klasszikus, hogy Infragandhiék Deck Attack-jain mind a mai napig hallani. S ekkor még épp csak elértük a szett felét, vagyis vár ránk egy Ubiquity kiadvány (Bobby Matos), egy igen korai Jazzanova szerzemény, Lazy Boy debütáló sunday bestes bakelitjének a címanyaga, egy abszolúte kivételes Death In Vegas remix és még jó pár finomság. Vagyis:
01. Les Baxter – Tropicando – 1998
02. A Forest Mighty Black – Rebirth – 1998
03. Da Lata – Beija Flor – exkluzív (1999)
04. Fun-Da-Mental / Thievery Corporation – Mother Africa Feeding Sista India / 2001 – 1993 / 1997
05. The 13th Sign – Rainbow – 1995
06. DJ Cam – Success (Thievery Corporation Remix) – 1998
07. Up, Bustle & Out – Emerald Alley – 1997
08. The Karminsky Experience Inc. – Exploration – 1997
09. Thievery Corporation – Coming From The Top – exkluzív (2000)
10. Da Lata – Ponteio (Bonus Beats) – 1998
11. Bobby Matos – Guiro Electro (Rainer Trüby Trio Mix) – 1997
12. Jazzanova – Fedime’s Flight – 1998
13. Pronoia – Janine – 1995
14. Lazyboy – Imperial – 1998
15. Rockers Hi-Fi – Transmission Central (Thievery Corporation Remix) – 1998
16. Indian Vibes – Mathar (Richard Fearless Mix) – 1998
17. Dual Tone – Reign Dub – 1998
18. Thievery Corporation It Takes A Thief / DJ Kicks – 1999
Akárhogy is nézzük, a Thievery Corporation nagyon belenyúlt a jóba, szerintem ők sem hitték még nyolc évvel ezelőtt, hogy ezek a számok egytől-egyig gyémántok lesznek mára. Szerintem még magukban sem hittek akkor, elvégre a belső borító mellé járó kisérőszöveg is csak minimálisan ír a karrierjükről, hogy mekkora samplerőrültek, mennyi zenéjük van, és mi mindent hallgatnak a brazil lounge-tól kezdve az indiai downtempón át egészen az olasz pornófilmek zenéjéig. Akkor még úgy tűnt, hogy ezeket a zenéket szétszedni, a modern kor felszereléseivel polírozni, jobban szólóvá tenni jó buli. Utólag aztán kiderült, hogy az ötlet nem túlságosan életképes, de egy tízéves intervallumban rendkívül jól működött, és ez a DJ Kicks mix az összes remekművet bemutatja. A beszerzése kifejezetten ajánlott, mindenkinek, korhatár nélkül.
Ami pedig az artworköt illeti, megszólalni sem tudok. Minimalizmus, tisztaság, rend és kényelem minden képen, a srácok pedig úriembernek öltözve pózolnak. Igazi lounge feeling.
Kapcsolódó írások:
Diszkó a nyolcvanas években – Chicken Lips
A brit gettók öröksége – Daddy G
Olyan ez a lemez, mintha maga Prince ugrana elő a ruhásszekrényből és ropná úgy, mint fénykorában. Az egykori Funkstörung jobbik fele nagyon komoly munkát tett le az asztalra, ha definiálni kéne a huszonegyedik századi neofunkot, akkor bizony a Dos-nál jobbat keresve sem találhatnánk. Glitch-es elektronika, funky basszgitár, seggrázós dobok és nagyon jó vokál. Ezt érdemes hallgatni, sokszor – van egy olyan érzésem, hogy nem csak nyáron.
Michael Fakesch – Dos
01. Escalate
02. Soda
03. Blackbird
04. Complicated
05. Crest
06. Travel
07. I Want It
08. Don’t Stop
09. Give It to Me
10. Wire
11. On The Floor
12. Dot
13. Miko
14. Left
15. Channel (+ bonus track)
Videó nincs, szóval MySpace.
Do you remember me?
I’m just a shadow now
This is where I used to be
Right here beside you
Sometimes I call your name
High on a summer breeze
What I would give
To feel the sunlight on my face
What I would give
To be lost in your embrace
I’ve fallen from a distant star
I’ve come back, compelled because of love
I’m caught between two different worlds
I long for one more night on earth
Do you believe in dreams?
That’s how I found you
But I can’t be revealed
‘Til you take a leap of faith
What I would give
To feel the sunlight on my face
What I would give
To be lost in your embrace
I’ve fallen from a distant star
I’ve come back, compelled because of love
I’m caught between two different worlds
I long for one more night on earth
A kurva anyját a médiának! Ugye van most ez a nagy french disco / nu rave / punk rock láz, minek hatására egy rakás ilyen banda ellepte a szcénát, és természetesen az nyer, aki a legtöbbet költ a promócióra. Ennek köszönhetően emlegetik már sokan kultikus magasságban a Justice-t egy teljesen jelentéktelen lemezzel, miközben a Black Strobe-ot egyszerűen lehúzza minden kritikus. Mit lehúzza, szó szerint gyalázzák és alázó kritikák látnak napvilágot. Pedig nagyon jó a lemez (Burn Your Own Church a címe), és szerintem egy olyan hangzást előlegez meg, amit majd évekkel később fognak felkapni és utánozni.
Itthon persze zsigerből szarozza a kiadványt mindenki. Mit is várhatnék el az emberektől.
Videoklippek:
Frontline Assembly @ Petőfi Csarnok
Ezzel már adós vagyok pár napja, azt hiszem. Szóval megvolt az a koncert, aminek talán a legjobban örültem idén, ugyanis a Frontline Assembly nevű industrial banda az utóbbi pár évben óriási kedvenc lett az életemben, és eljutottam első magyarországi látogatásukra, ami frenetikusra sikeredett.
Ami a helyet illeti, a Pecsában utoljára 2002-ben voltam valami Goldie/Photek dnb bulin, és nagy sajnálatomra a place semmit nem változott ezidő alatt. Persze még mindig remekül néz ki, és sajnálom, hogy nem rendeznek ide több jó eventet, de borzalmas, hogy a légkondícionálás mennyire nincs megoldva. Kedden ugyan meg nem volt napközben 40 fok (csak 38…), de este a Pecsában a többszáz embernek köszönhetően simán 40+ lett a hőmérséklet… Rengetegen félmeztelenül tombolták végig ezt a pár órát.
Az előzenekar (Portion Control) közepes volt, de a hangulatot szerencsére megalapozták, és az átállás közti dj szettre már szinte mindenki rázta. Mondjuk érthető, hiszen többek közt Nitzer Ebb és Skinny Puppy számokat rakott a dj. Aztán tízkor jött, amire mindannyian vártunk: megjelent öt ember a pódiumon (énekes, dobos, basszgitáros és ketten az elektronika mögött), és megindult a zúzás. Nem mondom, a Buried Alive-val nyitni nagyon erős volt, és féltem, hogy a legdurvább puskaporokat ellövik az elején majd a srácok és leül a végére a koncert, de nem ez történt. Igazából az volt a durva az egészben, hogy az FLA beállított öt perc alatt egy bizonyos szintet, amit a következő nyolcvanötben végig tartani tudott.
A számok terén annyira nem vagyok magabiztos, elvégre én kb. 2001 óta ismerem és imádom az FLA-t, szóval a korábbi lemezek hiányosak, de volt két szám az Artificial Soldierről, volt a Plasticity (ez kivételesen régi darab, de ismerem és imádom), a Maniacal, a Millenium, a Prophecy és a Mindphaser is, meg még pár zene.
Nagyon odatett a live feeling, a basszgitár nagyon tetszett (a lemezeken is van, de nem lehet ennyire kihallani), a dobos rettenetesen profi volt és hát nincs mese, kora ellenére Bill Leeb szenzációs énekes és nagyon tud mozogni. Szenzációsan éreztem magam, s tök jó volt, hogy belefutottam pár olyan ismerősbe is, akikről ki nem néztem volna, hogy ilyen zenéket hallgatnak (aztán meg kiderült, hogy a kedvenc bandájuk kishíján az FLA).
Videoklippek:
Frontline Assembly – Buried Alive (live)
Frontline Assembly – Maniacal (live)
Frontline Assembly – Mindphaser
Frontline Assembly – Prophecy
UPDATE: Találtam három videót a koncertről, minőségben nem teljesen hibátlanok, de eléggé jók. Csekk!
Frontline Assembly – Buried Alive (live @ Pecsa)
Frontline Assembly – Luquid Separation (live @ Pecsa)
Frontline Assembly – Plasticity (live @ Pecsa)
UPDATE 2: És még kettőt :))) (a hang sajnos elég gyenge)
Frontline Assembly – Buried Alive (live @ Pecsa)
Frontline Assembly – Maniacal (live @ Pecsa)
Laurent Garnier a kilencvenes években a techno zenéivel és szettjeivel lett világszerte elismert, ebben az évtizedben viszont már bőven kísérletezik mással is, és legújabb lemeze az első ékes példája ennek. A Public Outburst címmel megjelenő – tulajdonképpen – koncertlemezen Bugge Wesseltofttal, Philippe Nadauddal és Benjamin Ripperttel játszik együtt. Míg Garnier tolja a helyenként experimentális, másutt drum and bass-es, esetleg technós, vagy electrós alapot, addig a többiek improvizatív jazz-t játszanak rá, és meglepően jó a végeredmény. Tegnap emailen keresztül értekeztem a kiadó F Communications PR-osával a kiadványról, és elmondása szerint óriási meglepetés még számukra is, hogy mindenütt pozitív fogadtatásban részesül. Tényleg jó!
S arról se feledkezzünk meg, hogy augusztus 10-én a Sziget Nagyszínpadán is láthatjuk őt este hat órától.
Laurent Garnier – Public Outburst
1. 63
2. Butterfly
3. M Bass
4. Controlling The House
5. The Battle
6. First Reactions
7. Barbiturik Blues
Video:
