You are currently browsing the monthly archive for május 2007.
Hernán Cattaneo új mixlemeze az első, amit a South America óta együltőhelyben végig bírtam hallgatni. Sok jó zene van rajta, riszpekt.
Setting Sun
You’re the devil in me I brought in from the cold,
You said your body was young but your mind was very old,
You’re coming on strong and I like the way,
The visions we had have faded away,
You’re part of a life I’ve never had,
I’ll tell you that its just too bad.
A Nemzetközi Kapcsolatok és Intézmények 1 vizsgámhoz kerestem egy könyvet a szekrényemben, mikor a másik polc alján – szinte teljesen elbújva – megakadt a szemem Darren Emerson húszas Global Undergroundján, amiről már teljesen elfelejtettem, hogy megvan nekem, ráadásul a limitált, nagyalakú kiadásban.
Én a sok kutyafejűvel ellentétben nem a trance/house/techno vonalon keresztül fedeztem fel a Global Undergroundot és vele együtt az egész progresszív house mizériát, hanem puszta véletlenből. Bigbeaten nőttem fel (The Chemical Brothers, Fatboy Slim, Lacerda válogatások, míg verőfényes délutánonként már ismerkedtem a Hybriddel és társaival) és tulajdonképpen csak azért hoztam haza egy idősebb haveromtól meghallgatni az amszterdami szettet (GU018 – Nick Warren), mert odaadtam neki egy hétre a Dig Your Own Hole-t, és valamit adni akart érte cserébe. Valami olyat, amit nagyon szeretett.
A lényeg: én a GU-sorozatba soha nem a progresszív house mixekért szerettem bele. Azt elismerem, hogy a los angeles-i (GU019 – John Digweed) nagyon megfogott, és mindmáig az egyik kedvencem a kollekcióból, de igazán Emerson mixe vitt rá erre az egész dologra. Jó kis pattogós house, technós áthajlásokkal, füleket sértő dubokkal és rengeteg olyan zenével, amit mindmáig szeretek. Nemrég a Freee fórumon páran leszóltak, hogy azért tetszik nekem a Taipei, mert régi zenékből áll, holott a GU soha nem erről szólt. Nos, Emerson mixe egy 1992-es zenével indul, és utána is rengeteg egy-két éves szám van rajta (és ez elmondható szinte mindegyik részről). Ennyit erről, a magyar ember csak beszél a levegőbe, mert elkötelezetten hisz és istenít valamit, miközben nincs igaza, de ráadásul még nem is baj, hogy nincs igaza, hiszen mit érne az a sok vadiúj felvétel, ha annyira szarok lennének, hogy egy-két év múlva már a kutya sem játszaná őket. Azt hiszem, számomra a dj mixek soha nem arról szóltak, hogy halljam, mi a menő a tánctéren manapság. Én a hangulatukért szeretem őket mindmáig, és egy jól felépített, igazán feelinges szettnél soha nincs jobb. Innentől kezdve pedig kurvára mindegy, hogy ha berakok ma valami mixet, akkor egy 2008-as számmal indul, vagy egy 2002-essel. *Who gives a fuck*
Ilyen szempontból a GU020 nagyon jó. Retróval indít, majd jönnek Emerson aktuális kedvencei (köztük a 2001-ben oly sokat hallott Hatiras – Spaced Invader remixe és az örökzöld Nitzer Ebb bootleg, amit még Bobby Peru is feltett kétszer egymás után a 2004 október elejei A38-as fellépésén) több mint egy óra house/tech-house keretében, majd amikor már hajnalodik, hirtelen elkezd a második cédé kétharmadánál napsütéses deep house dolgokat rakosgatni. Jók lehetnek a szingapúri éjszakák.
Aztán, hogy mondjak némi aktuálisat is: a GU031 nagyon jó. Hallgassátok. Szarjátok le, hogy ki csinálta (igazából a Freee-féle olvasók/partizók körében csak azért fos a mix, mert az egyik Deep Dish-es tag rakta össze), szédületesen jól ki van válogatva rá minden emlékezetes progresszív house / house / techno zene az elmúlt egy-két évből.
Láttam már a GU032 számlistáját is, de a promót csak a jövő hét végén kapom meg (előbb nincs időm elmenni érte, a vizsgák mindenek felett). Elnézve az egészet, Adam Freeland csak azért kellett hozzá, hogy legyen egy név, amivel el lehet adni. Egyébként bármely feltörekvő dj meg tudta volna csinálni, de ne értsük félre: ezzel nem arra akarok kilyukadni, hogy rossz. Marketing.
Lesz a nyáron Afterhours Ibiza is, bizakodó vagyok a zseniális januári epizód után.
Pár nappal ezelőtt kellett alkotnom egy rövid kritikát az új De-Phazz albumról, és bizony nem sok jót tudtam írni róla. Számomra most már úgy tűnik, hogy ezek teljesen kiégtek, legalábbis az utolsó próbálkozásaik egy kivétellel igencsak csúfosak voltak (a Natural Fake szerintem átlagosra sikeredett, ami jelen esetben sajnos jót jelent). Kicsit sajnálom, mert úgy éreztem, hogy több van/volt bennük ennél. Persze örülhetek a Detunized Gravitynek, a Godsdognak és a Death By Chocolate-nek, de ezek már annyira régiek és annyira rongyorsa hallgattam őket, hogy már egyszerűen képtelen vagyok feltenni bármelyiket is.
Megoldás szerencsére van. Most már több mint egy éve hallgatom a Tape Five bemutatkozó lemezét, és még mindig szeretem. Ha 100%-ig nem is teljesen ugyanaz a kategória a két zene, de bőven összehasonlítható és a Swingfood Mood kisujjból lesöpri az asztalról az elmúlt pár év összes De-Phazz termékét. Viszont nemhogy a Youtube-on, de még a Discogs-on sincsenek fent, úgyhogy bővebb infóért muszáj lesz a website-jukon tájékozódni, vagy esetleg MySpace-en.
Offtopic: az meg ugye megvan, hogy a nemrég alakult The Unbending Trees nevű magyar banda aláírt Ben “Everything But The Girl” Watt kiadójához (Buzzin’ Fly), és nemsokára jön az első lemezük? Csak tudnám erről miért nem ír senki.
Lawrence Block: A betörő, aki Spinozát olvasott
Nincs nagyon mit mondani. A Bernie Rhodenbarr-sorozat negyedik része ugyanolyan, mint az első három. Brilliáns párbeszédek, izgalmas történet, majd erőltetett és komplikált befejezés. Kicsit sajnálom, hogy a mind a négy rész utolsó húsz-harminc oldala meglehetősen gyenge, de az előzmények zseniálisak minden esetben.
Verdikt: négy pont az ötből.
A mai napon kezdődtek meg a sakk világbajnoki jelölésért folyó párosmérkőzések Elistában. A versenyre meghívott tizenhat játékos közt ott van Lékó Péter és Polgár Judit is, mindketten kiemeltként. A lebonyolítás úgy néz ki, hogy a nyolc kiemeltet összepárosítják a nyolc gyengébb versenyzővel (értsd: a legerősebb a leggyengébb ellen, a második legerősebb a második leggyengébb ellen és így tovább), hogy aztán hat mérkőzésben eldöntsék, ki a jobb, majd a továbbjutó nyolcnál ugyanezt eljátszák újra, és végül a legjobb négy mérkőzhet meg később a világranglista első négy helyezettjével, hogy aztán a győztes kihívhassa Kramnyikot (legalábbis úgy emlékszem, hogy ez a lebonyolítás végső fázisa). Az első kör párosítása így néz ki:
Aronian-Carlsen
Lékó-Gurevich
Ponomariov-Rublevsky
Gelfand-Kasimdzhanov
Bacrot-Kamsky
Grischuk-Malakhov
Polgár-Bareev
Shirov-Adams
Rosszul jártunk a párosításokkal, ugyanis, ha Lékó és Polgár is továbbjut az első körben, akkor sajnos egymással kell megmérkőzniük a végső továbbjutásért. Lékó helyzete könnyebb, ugyanis Gurevich a kora miatt már nem olyan penge, mint régen, míg Bareev mindig egy szívós játékos volt, aki képes meglepetéseket okozni, mint ahogy ma is tette. A lényeg, hogy mindketten döntetlennel kezdtek.
Rossz nézni, ahogy Lékó az elmúlt másfél-két évben teljesen maga alatt van. Én leszarom, hogy mit cikkez a Magyar Nemzet, hogy társasági problémái vannak, rossz gyerekkora volt, és ez most jön ki rajta, a táblánál szerintem ezeken túl kéne lépni. Ennyi erővel Juditnál is baj lehet, hogy két gyereket nevel a sport mellett. Ami Lékót illeti, ugyanolyan ötlettelen volt ma is, mint újabban. Ez a csávó egyszerűen képtelen megnyerni egy játékot, ha a megnyitásból egyenlő esélyekkel jönnek ki, hiába gyengébb az ellenfele jóval. Ma például már a legelején tempót vesztett, majd ötlettelenül lépegetett a futójával és hamar ikszelt, míg Judit egy rossz lebonyolítás után iszonyatosan nagy hátrányba került, de közel négy óra megfeszített védekezés után kiharcolta a döntetlent, és ha a játszma legelején nem is, de az utolsó négy órában kijött, hogy ki a jobb (egy erősebb ellenfél, pl.: Anand lezúzta volna Juditot ilyen állásban). A többi meccset nem nagyon figyeltem, egyedül Gelfand ikszelése kínos, ugyanis teljesen nyert állásban húzott rosszat, és ezzel dobta el a játszmát ikszre.
Holnap mindketten sötéttel játszanak. Lékónak szorítok, Juditéknál sanszos lesz egy gyors döntetlen, mivel gondolom elsőre jól elfáradtak egy hatórás küzdelem után. Ellenben, ha Judit úgy dönt, hogy befenyít és megveri Bareevet, akkor a továbbjutása már borítékolható.
gayvor üzenete:
hallod ha nincs időhöz kötve a wiggle
gayvor üzenete:
a terry még mindig nyomná
gayvor üzenete:
:D:D
flynn üzenete:
:DDDDDDDD
Ezt a bulit vártam mostanában a legjobban. Nagyon kevés külföldi fellépős estre mentem el az utóbbi pár hónapban (utoljára azt hiszem a Nickodemus-on voltam, és persze az interjúkat leszámítva), és az utolsó két péntekem eléggé gányra sikeredett, úgyhogy a Wiggle-től vártam a megváltást.
Valamivel féltizenkettő után érkeztünk meg Gayvor kollegával, és szomorúan konstatáltuk, hogy baromi kevesen vannak lent. A tánctéren Beta nyomta a szokásos minimaltechno/tech-house dolgait, ezért leültünk kint sörözgetni (meg amúgy is találkoztunk Zsófiékkal, illetve én később még TommyJ-jel), és szerencsére kint Erkáék sokkal finomabb zenékkel kezdtek el melegíteni. Valamivel fél egy előtt megjelent a Wiggle is (Terry Francis + Nathan Coles), iszonyatosan letámadtuk őket, elvégre én rajongó vagyok, vagy mifene, Gayvor meg ismeri a hazai dj-k egy részét, így nincs akadálya annak, hogy pár szót váltsunk velük. Nathan az Apple-je körül szorgoskodott valamit nagyon, ezért Terryvel csevegtünk pár percet. Az apám lehetne, bazmeg. Nagy örömünkre baromi kedves emberek, látják, hogy kicsit már ittasak vagyunk, de minden kérdésünkre boldogan válaszoltak (milyen most a Fabric? merre jártak mostanában? mik a kedvenc zenéik? stb.). Először azt mondták, hogy kint fognak játszani a kis létszám miatt, de végül csak bementek és összejött rájuk hetven-nyolcvan partizó is. Háromnegyed egy előtt már a Wiggle a pultban, és rendesen szétszedték a házat.
Nem akarok nagy okosságokat mondani, de kétfajta dj van: az egyiknek a munkája a lemezek felrakása, a másiknak az élete. A Wiggle egyértelműen az utóbbi kategóriába sorolható. Nem elég, hogy úgy zenéltek, mintha ötezren lennénk, de még mindig Nathan állt a pultban, amikor negyedhat után kicsivel felcsapták a lámpákat a szervezők és lelőtték a zenét. Persze hajnalban a magyaroknak is jutott egy kis b2b lehetőség, de az egész buli alapvetően a Wiggle-ről szólt. Négyig nyomták a saját szettjüket és utána is valamelyikőjük mindig fent volt a pultban. Ami pedig a stílusokat illeti, volt minden: house, tech-house, techno és hajnalban egy-két zúzósabb törtütem és szállós progresszív house zene is befigyelt. Az meg külön poén volt, hogy hajnalban az egyik magyar dj felrakta a Hydrophonic-ot, ami ugye a Fabric 28-on is rajta van. Remélem, hogy nem csak beflesseltem az egészet, Terry legalábbis mosolygott rá rendesen és ment a vállveregetés is. Volt ezután még egy kedvenc pillanatom: ugyanez a hazai dj veszettül lelkesen elkezdett tapsolni a közönségnek és eljenezni, miközben Terry mellette teljes lazasággal csak állt és intézte a zenét, majd betolt valami olyan eszméletlen house témát, hogy azt hittem rámszakad a plafon. Beszarás.
Egy ilyen este után két dolgot realizál magában az ember: 1) mi még mindig rettenetesen el vagyunk maradva buliügyileg a nyugathoz képest. Jó dj-ink vannak, de ekkora lelkesedést, ilyen energiaáramlást én még soha nem éreztem, pedig most már öt éve járok rendszeresen mindenhova (najó, az AllNightBreakz egy-két alkalommal megközelítette már, de a szintet még nem érte el). A Wiggle nem fáradt el egy pillanatra sem, és ezt a frissességet, lendületességet át tudta adni az egész közönségnek, mi sem bizonyítja ezt annál jobban, hogy ugye egykor kb. nyolcvanan voltunk, míg ötkor még mindig ötven fölött. 2) én már többet nem lepődök meg azon, hogy a Fabric mindig tele van.
Jövő pénteken Marcus Intalex a Mokka Cukában, Gayvornak hazafele a metrón csak ennyit mondtam: “Intalex-nek rettenetesen oda kell basznia, ha akar itt valamit.”
Olyan volt ez az este, mint a jó szex. Tudod, hogy mit akarsz, és meg is kapod.
Raw Artistic Soul – You Got Rhythm Too
Emlékszem még azokra a forró nyári éjszakákra, amiket hol Máté haverommal, hol régi barátnőkkel, hol munkatársakkal töltöttem az A38 tetején. A dj-k vagy Negróék voltak, vagy Suhaidék, vagy a Mana Manások, esetleg Infra Gandhi, nem tudom már, de ment a kellemes, vokál alapú afro-kubai deep house, esetleg latinos gitártémák, netán valami lounge-finomság és mi csak ültünk, ittuk a söröket, nagyon jókat beszélgettünk és hajnalban megfáradtan együtt néztük a csodálatos napkeltét.
Ezeket az élményeket juttatja eszembe a Raw Artistic Soul új albuma, ami sokadik hallgatás után is baromi jó. Nem elég, hogy a korong első fele olyan deep house és boogie diszkó, hogy csak a zeneileg abszolúte beszűkült emberek nem tudnak bólogatni rá a megfelelő környezetben és hangulatban, de a második félórában teljesen átmegy világzenei vonalakra. Elég kiemelni a The Lightot, vagy az Oya O-t, amikre táncolni óriási jutalom egy szép éjszakán, de aztán jön a Bayahibe és megkapom azt, amit a Gotan Project soha nem tudott megadni nekem, és megyünk tovább a szivarozós kubai milliárdosok villájába (Abanico), majd az El Tropico legforgalmasabb éjszakájába (Pa La Loma), ahol a színek mámorosak, a nők elbűvölőek és az italok fenségesek.
Jó kis lemez, el lehet vele lenni egész nyáron. Belehallgatni az előző bekezdés elején lévő linken lehet, vagy a szerző Myspace oldalán.
Július 9-én érkezik az új Unkle nagylemez, amiről egyébként már február elején végén tudósítottam nektek. Nagy örömömre elkészült az első kislemezhez a klip és egyszerűen fergeteges, nemcsak a zene, de a képsorok is. Ugyanolyan paranoid, elborult, mint a legtöbb Unkle videó. Leírhatnám, hogy milyen lesz az új lp, de inkább átadom a szót Pitának, aki a napokban egy elég szép hírt kanyarintott már belőle:
“A jelenleg James Lavelle és Richard File duójaként működő, ám korábban DJ Shadow-ot is tagjai közt tudó UNKLE-nek ismét sikerült sztár közreműködők egész hadát felvonultatnia az új nagylemezen. A War Stories-on szerepel többek között a Cult frontembere, Ian Astbury, a nemsokára szintén új albummal jelentkező Queens Of The Stone Age énekese Josh Homme, valamint a Massive Attack-ből 3D. Rajtuk kívűl több feltörekvő, itthon még kevésbé ismert brit zenekar énekese jeleskedik, így hallhatjuk a Duke Spirit énekesnőjét, az Autolux és a Clayhill frontembereit, de a nemrégiben feloszlott Alfie együttes egykori vezetője is szerepel a lemezen. További érdekesség, hogy első ízben maga James Lavelle is énekel saját albumán, a Hold My Handben egyedül, míg a Morning Rage-ben társával Richard File-lal vállalnak főszerepet.”
Ne feledjük: megjelenés tehát július 9-én, míg a Szigeten az első nap lépnek fel a Wan 2 sátorban. Kötelező ottlevés.
UPDATE: Rengetegen mondták, úgyhogy utána néztem és valóban: a klip főszereplője a Vészhelyzet Kovács doktora.
